Dübörög az ingatlanpiac: visszaesett az adásvételek száma

Tavaly jóval kevesebb lakást adtak el, mint 2015-ben, ám aggodalomra nincs ok, ez csak az újlakás-piac fellendülésének a jele.

  • hvg.hu hvg.hu
Dübörög az ingatlanpiac: visszaesett az adásvételek száma

Tavaly 128 386 lakóingatlan cserélt tulajdonost az országban, körülbelül 5 százalékkal kevesebb az előző évinél – közölte saját adatain alapuló becslését a Duna House. A piacvezető ingatlanközvetítő decemberre 8500 adásvételt becsült, ami szintén jóval alacsonyabb az egy évvel korábbinál, amikor 10 ezer fölötti tranzakcióval kalkuláltak.

Megjegyzik azonban: az elmaradás nem a piac gyengeségét jelzi, hanem az újlakás-építés újbóli fellendülésével magyarázható. Vásárlás helyett ugyanis nagyon sokan előszerződést kötöttek a fejlesztőkkel a még át nem adott lakásokra, ezek adásvételként majd a használatbavétel idején, vagyis akár 1-2 év múlva – de legkésőbb valószínűleg 2019 végéig – jelennek majd meg a statisztikákban.

2016-ban egyébként a március és az április volt a legerősebb hónap, mindkettőben meghaladta a 12 ezret a becsült adásvételek száma, de februárban, májusban és júniusban is 11 ezernél több ingatlan cserélt gazdát. Júliusban, illetve októberben és novemberben is 10 ezer alá csökkent a tranzakciók száma.