Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Itthon

Dobra vert paloták II.

Az Andrássy út. 21. műemlék-épületét a terézvárosi önkormányzat 2004 szeptemberében adta el egy kft-nek. Ebbe a lakók nem nyugodtak bele, így az ügylet egyelőre a bíróságokon folytatódik. A kérdőjelek sokasodnak.

hvg.hu Gazdaság

Mennyiért lehet szaunánk?

Egyre népszerűbb az otthoni szauna, az újépítésű házaknak pedig szinte kötelező tartozéka. Választék van belőle bőven, a hagyományostól az infráig széles a paletta. Vehetjük készen, rendelhetünk egyedi darabot, de akár magunk is barkácsolhatunk egyet. Utánajártunk, mennyibe kerül mindez.

Itthon

Andrássy úti paloták - dobra verve I.

Vajon miért ér az Andrássy út 3. „csak” 328 millió forintot, és a Divatcsarnok 3,6 milliárdot, mikor mindkettőben Lotz Károy freskói találhatók, azzal a különbséggel, hogy az Andrássy út 3-ban több falfestmény van? Miért szavazza meg a VI. kerületi önkormányzat a ház kisajátítását egy olyan, még éppen bejegyzés alatt álló, 3 milliós törzstőkéjű kft-nek, amelynek ügyvezetői huszonévesek, ismeretlenek az ingatlanberuházók körében és még saját tőkéjük sincs? Miért nem érvényesíthették a bérlők elővásárlási jogaikat? Miért bukkannak fel rendre azonos cég- és személynevek VI. kerületi ingatlanügyletek kapcsán? E rejtélyeknek próbál utánajárni háromrészes cikkünk és videóriportunk.

MTI Gazdaság

Lakáspiac: itt a várt megtorpanás

Új lakásból az idén az első negyedévben 7118-at vettek használatba, 0,9 százalékkal kevesebbet mint egy évvel korábban, az új lakások építésére kiadott engedélyek száma pedig 8 százalékkal 9 858-ra csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

MTI Gazdaság

Árulják a Corvin Sétány lakásait

Megkezdte a Corvin Sétány első lakótömbjében lévő 180 lakás értékesítését a fejlesztő Futureal Holding ingatlanforgalmazó leányvállalata, a Cordia Zrt. A Futureal jelenleg 80 milliárd forint értékben közel ötezer lakást épít Budapesten.

MTI Gazdaság

Leállították a bontást az Úttörő Áruház területén

Leállították a munkálatokat a budapesti Úttörő Áruház területén, ahol engedély nélkül bontottak el egy utcaképi védelem alatt álló épületrészt; a kerületi önkormányzat bírságot helyezett kilátásba - közölte az V. kerületi Belváros-Lipótváros önkormányzata kedden az MTI-vel.

hvg.hu Gazdaság

Új adó, új tudnivalók

Ma éjfélkor jár le a határideje a százmillió forintos értéket meghaladó ingatlanok luxusadó bevallásának, így ha valakinek ilyen ingatlanja van, és nem tette volna meg, a mai nap folyamán még benyújthatja bevallását. Annak, aki bizonytalan, vagy ingatlanának értéke a határmezsgyén mozog, szintén célszerű kitöltenie a nyomtatványt.

hvg.hu Gazdaság

Irodapiac: milyen a testhezálló munkahely?

Ahhoz, hogy egy irodában hatékony legyen a munka, nem elegendő a legkorszerűbb technikai eszközök megléte: nagy a szerepe a munkakörnyezet összhangjának. Az ergonómia szempontjai alapján gyártott bútorok, berendezések, az ennek alapján kialakított világítás, hőmérséklet, a helyiségben alkalmazott színek, a zavartalan, megnyugtató csend kiegyensúlyozottá teszi az irodakörnyezetet. Ez pedig jó hatással van az ott munkát végzők teljesítményére.

hvg.hu Gazdaság

Az év végén adják át az ország legdrágább irodaházát

Az ország első luxusirodaházát adják át az év végén hazánk egyik legértékesebb telkén: a Lánchíd budai lábánál. A Lánchíd Palotát ötmilliárd forintért újítják fel, az eredeti tervek szerint, bérleti díja pedig csaknem háromszorosa a fővárosban megszokottnak.

MTI Gazdaság

Újbuda: 2,4 milliárd forintból 33 panelház újul meg

A Panelprogram keretében 2,4 milliárd forintból az elkövetkező három évben 33 panelház újul meg Újbudán. A több mint négyezer lakást érintő, állami támogatással megvalósuló felújítás keretében az idén tíz, jövőre 12, míg 2008-ban további 11 panelházat újítanak fel.

hvg.hu Gazdaság

Költségvetés költözéshez

Azt hittük, van 10 milliónk ingatlanvásárlásra? Nos, valójában jóval kevesebbünk van, hiszen számos járulékos költség társul a lakásvételhez. Melyek ezek, hogyan kell reálisan számolnunk saját pénzünkkel?

hvg.hu Gazdaság

Ingatlanpiac: mikor jó egy lakás ára?

Honnan tudjuk akár vevőként, akár eladóként, hogy az eladó ingatlan ára megfelelő-e? Egy hónappal ezelőtt írtunk az árképzési technikákról, most azt vizsgáljuk meg, hogyan lehet ráérezni a legjobb árú lakásra vagy házra.

hvg.hu Gazdaság

Mit ne tegyünk ingatlanvétel előtt?

Azzal, hogy kinéztük a házat, és megalkudtunk az eladóval, még nincs rendben minden. Számos hibát elkövethetünk még a beköltözésig, különösen akkor, ha lakáshitelt akarunk felvenni- márpedig a legtöbben így tesznek. Néhány gyakori, és akár végzetesnek bizonyuló hibát gyűjtöttünk össze.

hvg.hu Gazdaság

Öt hiba, amiért nem tudjuk eladni a lakásunkat

Eladta már lakását a szomszéd, a testvérünk és az a rokonunk is, aki egy udvarra néző, harminc éves panelban lakik, csak mi nem? Valahol hibázunk, hiszen a jól tálalt és beárazott ingatlanok a nagy túlkínálat idején is elkelnek előbb-utóbb. Íme 5 lehetséges ok az érdeklődők elmaradására.

MTI Gazdaság

Elbírálták az összes panel-pályázatot

Folytatódhat a panelfelújítási program, elbírálták az összes 2005-ben benyújtott pályázatot - közölte Kolber István, regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter.

1
873 874 875 876 877
895
Ecuador jelenlegi elnöke nyerte meg a választást, ellenfele újraszámlálást követel

Ecuador jelenlegi elnöke nyerte meg a választást, ellenfele újraszámlálást követel

Rajtaütést tartott a GVH a Sparnál és az Auchannál

Rajtaütést tartott a GVH a Sparnál és az Auchannál

Néhány nap alatt elfogytak a 610 ezer forintos VIP-jegyek JLo budapesti koncertjére

Néhány nap alatt elfogytak a 610 ezer forintos VIP-jegyek JLo budapesti koncertjére

Megérkezett Strasbourgba a szerb diáktüntetők kerékpáros menete

Megérkezett Strasbourgba a szerb diáktüntetők kerékpáros menete

Óriásit drágulhat az arany Trump vámháborúja miatt

Óriásit drágulhat az arany Trump vámháborúja miatt

Szinte egyedül maradt Varju László a Parlamentben az eskütételére

Szinte egyedül maradt Varju László a Parlamentben az eskütételére

Trump nem bírja a kritikát, most a CBS-nek ment neki

Trump nem bírja a kritikát, most a CBS-nek ment neki

Elűzte a nagyanyját egy salgótarjáni férfi, majd apránként eladogatta az egész házát

Elűzte a nagyanyját egy salgótarjáni férfi, majd apránként eladogatta az egész házát

Egyszerű sms-es csalással nyúlták le egy cég teljes bankszámla-hozzáférését

Egyszerű sms-es csalással nyúlták le egy cég teljes bankszámla-hozzáférését

pt>
A címlapról ajánljuk