szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az ombudsman túllépte hatáskörét, amikor egy folyamatban lévő perben a bíróságok munkáját kritizálta - állapítja meg a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság elnöke közleményében.

Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok biztosa véleményében arra utal, hogy a bíróságok túllépték hatáskörüket. "Véleményem szerint viszont éppen az ombudsman lépte túl a hatáskörét, hiszen a jogszabályok nem biztosítanak a számára olyan felhatalmazást, hogy egy folyamatban lévő ügyben álláspontját
kifejtve bírálja a bíróság munkáját" - tartalmazza Nánási Illés
közleménye.

A bírósági vezető szerint mindenkinek megvan a lehetősége arra, hogy kifejtse véleményét egy konkrét per kapcsán, de az állampolgári jogok országgyűlési biztosának "sokkal óvatosabban, kellő önmérséklettel kellene" a sajtóban megjelentetnie álláspontját egy le nem zárult konkrét bírósági ügyről. Nánási Illés emlékeztetett arra, hogy egy közelmúltban napvilágot látott hír szerint az egyik legtekintélyesebb emberi jogi szervezet elmarasztalta Finnországot azért, mert a finn igazságügyi miniszter hatáskörét túllépve, nyilvánosan bírálta az ottani Legfelsőbb Bíróság és két felső bíróság ítéleteit. 

"Örömmel olvastam a napokban, hogy az országgyűlési biztosok keresik a kapcsolatok felvételének vagy elmélyítésének lehetőségét egyes jogállami intézményekkel, így a bíróságokkal is, úgy gondolom azonban, hogy nem ez a legmegfelelőbb módja a kommunikáció felvételének" - tartalmazza a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság elnökének közleménye. Több pénteki napilap is hírt adott arról, hogy az ombudsman bírálta az orvosi túlmunkával, ügyeletekkel kapcsolatos bírósági döntéseket egy csütörtöki szakmai rendezvényen.

A kórházigazgatók és egészségügyi szakpolitikusok konferenciáján Lenkovics Barnabás a tudósítások szerint azt fejtegette, hogy az első, illetve másodfokon eljáró szolnoki munkaügyi, illetve megyei bíróság túllépte hatáskörét, amikor az EU luxemburgi székhelyű Európai Bíróságának döntéseire és a magyar alkotmányra hivatkozva kimondta: az orvosi ügyeletben töltött idő teljes egészében munkaidőnek számít.

Az ombudsman szerint ugyanis a magyar bírák csak a magyar törvényeket, rendeleteket alkalmazhatják, az alapjogokra közvetlenül nem hivatkozhatnak. Ha pedig felmerül az alkalmazandó jogszabályok alkotmányellenessége, a konkrét ügyet a bírónak fel kell függesztenie és az Alkotmánybírósághoz kell fordulni, hiszen Magyarországon csak ez a testület jogosult egy jogszabály alkotmányellenességét kimondani.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Itthon

Lenkovics törvénymódosítással védené a kispostákat

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa felkéri az informatikai és hírközlési minisztert, hogy kezdeményezze a postáról szóló törvény és kormányrendelet módosítását; az ombudsman szerint alkotmányos visszásságot okoz, hogy a településen lakók száma alapján szüntettek meg postahivatalokat - írja Lenkovics Barnabás.

Itthon

PSZÁF: nem igazak Lenkovics vádjai

A felügyelet szerint tévedéseken alapszik az ombudsmani jelentés, amely szerint a felügyelet és jogelődei 1995 óta folyamatosan hozzájárultak ahhoz, hogy az ingatlanszövetkezetek esetében fennmaradjon a jogi rendezetlenség.

Süsü, Pom Pom, Bagaméri: Csukás Istvánnak egy egész univerzumot köszönhetünk

Süsü, Pom Pom, Bagaméri: Csukás Istvánnak egy egész univerzumot köszönhetünk

Nem lesz automatikusan biztosított, aki társas vállalkozás tagja

Nem lesz automatikusan biztosított, aki társas vállalkozás tagja

Mi az a myhvg?

Mi az a myhvg?