szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A kormány elindította az árvíz elleni védelmet szolgáló Duna-programot, amelynek előkészítésre az idén 662 millió forint jut, s végül összesen 17-18 milliárd forintba kerül majd – mondta Persányi Miklós.

A Duna-program megvalósításának tényleges munkája jövőre indulhat el – közölte a környezetvédelmi és vízügyi miniszter. A program az állami fővédművek kiépítését célozza, hogy a mostanihoz hasonló nagy árhullámok alkalmával is biztonságban lehessenek az emberek és az értékek.

Az elvégzendő feladatok közé tartozik például a két táti patak torkolatánál a partok rendezése, Suránynál a 6,5 kilométer hosszú töltés megerősítése és a szentendrei állandó töltés kiépítése a kaszinó közelében. Ez utóbbi, 270 millió forintos költséget kívánó, s részben az Európai Unió anyagi támogatását is elnyert munka már meg is kezdődött.

A Dunakanyarban elmúlt az árvíz veszélye, az érintett önkormányzatok megkapták a kért állami pénzeket, a károsultak pedig az egyszeri segélyeket – mondta a miniszter. Most az árhullám Újvidéket és Belgrádot fenyegeti, ami a hazai viszonyokra is kedvezőtlen hatással van. A magas vízszint ugyanis lassítja a Tisza lefolyását és ezért több településen, mint például Szegeden a védelem további megerősítése szükséges – hívta fel a figyelmet Persányi Miklós.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

860 centiméteren a Duna, a vízszint tovább emelkedik

Elérte az előre jelzett maximális magasságot, a 860 centimétert a Duna vízszintje Budapestnél kedden délután négy órakor, a vízszint azonban tovább emelkedik - közölte Grafjódi Gabriella, a Fővárosi Polgári Védelem sajtóreferense.

Ungváry Krisztián Itthon

Bátánál még emelkedik a Duna

Bátánál is tetőzésközeli állapotban van a Duna, de az éjszaka folyamán is emelkedett 1 centiméterrel a vízszint – közölte a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság szombaton reggel.

MTI Itthon

Tetőzött a Tisza Tiszabercelnél, apad a Duna

Tetőzött a Tisza Tiszabercelnél, a folyóba torkolló Lónyai-főcsatorna vízszintje viszont tovább emelkedik és az átázott töltések mellett fokozódik a vízszivárgás, a Duna vízállása 813 centiméter Budapestnél, fél méterrel alacsonyabb a tetőzés óta. Közben az árvíz-sújtotta településeknek újabb soron kívüli támogatást utal a Belügyminisztérium.

MTI Itthon

Budapesten csúcsot döntött a Duna

A Vigadó térnél elérte a 848 centiméteres rekordmagasságot a Duna Budapestnél az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főigazgatóság honlapján közzétett adatok szerint.