szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Néhány napon belül 15-20 százalékkal emelik a pékek a kenyér árát - közölte Werli József, a Magyar Pékszövetség szakmai titkára.

A sütőiparban tevékenykedő vállalkozók immár két éve nem tudták érvényesíteni többletköltségeiket, így például az energia, a szállítás és a megemelt minimálbér növekvő költségeit, ezért rákényszerülnek áremelésre – mondta Werli József. Az ágazat jövedelmezősége ugyanis egyenlő a nullával, a vállalkozások fele pedig veszteséges. Úgy tűnik, a kereskedők most a korábbiakhoz képest inkább elfogadják az áremelés tényét – tette hozzá.

A szakember emlékeztetett arra, hogy a múlt évben nemhogy nőtt volna a kenyér ára, hanem 5-6 százalékkal csökkent is. Jelenleg a pékek a kiskereskedőknek, áruházláncoknak 118-125 forintért adják kilogrammonként a fehér kenyeret. Ugyanakkor az egy kilogrammos fehér kenyér előállításának önköltsége 140 forint körül mozog. Ezt a kenyeret régiótól és üzlettől függően a vásárlók általában 160-170 forintért vehetik meg.

A szakember arra nem tudott válaszolni, hogy végül is a kereskedők milyen áron adják majd a drágábban kapott kenyeret, mivel az üzlettípustól és térségtől is függ, de annyit jelzett, hogy az áremelésről már megkezdődtek az egyeztetések a kiskereskedőkkel, az áruházláncok képviselőivel.

Werli József közölte azt is, hogy ez az áremelés nem tartalmazza a jelenleg várható, különböző árnövelő hatásokat, mivel azok konkrétan még nem ismerhetők. Így a szakember nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a közeljövőben ismét kenyérár-emelésre kerülhet sor.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

27 százalékos gázáremelés augusztus 1-től

A gáz fogyasztói ára, fogyasztással súlyozottan átlagosan 27 százalékkal emelkedik augusztus elsejétől - jelentette be Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter a kormánydöntést követő szerdai sajtótájékoztatón Budapesten. A távhő szolgáltatás díja ezzel párhuzamosan 18 százalékkal emelkedik.

MTI Itthon

Mol: négy forintos áremelkedés

A Mol bruttó 4-4 forinttal emeli a 95-ös benzin és gázolaj árát szerdán. A Mol a világpiaci tendenciákkal összhangban növeli az üzemanyagok árát.

MTI Itthon

Fogyasztáskorlátozás, áremelkedés

A változtatások jelentősen növelik az inflációt és visszafogják a lakossági fogyasztást-állapiították meg az MTI által megkérdezett elemzők, akiknek nem okozott meglepetést a megszorítócsomag.