"Ne hagyd magad, Feri!" – szimpátia-tüntetés Egerben

"Ne hagyd magad, Feri!", "Igen tesszük a dolgunk" feliratú transzparenseket lobogtató Gyurcsány-szimpatizáns tüntetők fogadták csütörtökön Egerben a miniszterelnököt, aki választási körútja során rehabilitáción átesett városrészt avatott a hevesi megyeszékhelyen.

  • MTI MTI

Csak egy-egy, a kormány politikájával való elégedetlenséget kifejező füttyszó hangzott fel a kormányfő érkezésekor a település főutcáján. Azok a nemzetek emelkednek fel, akik mernek, kockáztatnak, változtatnak és erőfeszítéseket tesznek – hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc mintegy 200-300 ember előtt megtartott kampánygyűlésen Egerben.

A kormányfő az általa is teljesített budapesti félmaratoni táv példáján érzékeltetve az ország jelen helyzetét arról szólt, hogy ott is a kitartás, a lankadatlan újrakezdés hozza a sikert. Ha valaki csak az ösztöneire hallgat, abbahagyja, hiszen minden lépésért meg kell küzdeni, "ám megértettem, hogy muszáj végigmenni az úton, nincs más választás" – magyarázta törekvéseit a politikus

Az igazi dilemma az – folytatta –, hogy közelében vagyunk nyolcezer milliárd forintnyi, az unió által biztosított fejlesztési lehetőségnek, ám ezt csak akkor használhatjuk fel, ha hozzátesszük a magunkét. Frissen felújított kórház és szabadidőközpont, új műfüves focipálya és felújított utak – ezek jellemezték az elmúlt négy évet a városrész felújításán kívül – sorolta az elmúlt négy év eredményeit Nagy Imre, a város szocialista polgármestere, aki újraindul a poszt elnyeréséért. Sokan azt mondják ez kampányfogás, de sok ilyen kampányfogásunk legyen a jövőben – fogalmazott az önkormányzati vezető.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.