Kóka János pártelnök. A piac hívei © Stiller Ákos

– Nem tudom, mi baj van a kintiekkel, hiszen egész életükben most kerültek a legközelebb egy galériához – utalt az utcán hőbőrgő kevesekre Kuncze Gábor expártelnök, akit a legnagyobb tapssal fogadott a szombati sziesztáját a kampánynyitóért feláldozó, a VAM Design Center impozáns épületében szorongó szépszámú közönség. Lehettek akár ezren is, ami az SZDSZ tartósan a parlamenti küszöb alatti népszerűségét tekintve szép számnak tekinthető. 

Miközben a koalíciós társ, az MSZP a rejtélyesen hangzó „hideg kampányt” veti be a népszavazásra, addig az SZDSZ nem sokat vacakol, és a régi patentekhez nyúl. Retro. Újból az 1989-es népszavazási és a 1990-es országgyűlési kampányban már bevált antikommunista üzenetekkel operál. És az még inkább megszokott a párttól, hogy eltekintve az 1998-as katasztrofális eredményű („Tartsuk a jó irányt!” szlogenű) választópuhítástól, mindezt most is gunyoros, humoros tónusban teszi. Hol több sikerrel, hol kevesebbel. A párt mondanivalója felettébb egyszerű: a mostani Fidesz egyenlő az egykori MSZMP-vel, sőt a rákosista MDP-vel (ne felejtsük, március 9. Rákosi Mátyás születése napja!), az ellenzéki párt konzerválni akarja azt az állapotot, az ingyenességnek azt a hamis látszatát, amely válságba sodorta egykor az országot, ma pedig kerékkötője a haladásnak. 

Persze a dolognak kölcsönöz némi frivol bájt, hogy az egykori MSZMP utódpártja jó ideje a liberálisok koalíciós partnere – erre a magas labdára csapott le rögvest a fideszes Szijjártó Péter, aki szerint a kormánykoalíció olyan rossz állapotban van, hogy az SZDSZ már a saját koalíciós társával riogatja az országot. És persze azzal is számolniuk kell a liberálisoknak, hogy a kormánykoalíciót támogatók között szép számmal akadnak olyanok, akiket nem tölt el különösebb örömmel, ha az ő háromszáz forintjuk jelenti az utolsó koporsószöget a szocializmus koporsójában. Hogy az egyszerű politikai üzenetek és a végletesen kétosztatú politika korában mennyire nem könnyű a liberálisok dolga, mi sem jelzi jobban, hogy a hivatalos zárásaként bemutatott szellemes, ámbátor hosszadalmas kampányfilmben nem csak Pokorni, Mikola vagy Orbán jelenik meg pojácaként, de Gyurcsány is. Valami azt súgja, hogy az országjárásra induló szkeccsből idővel ez a rész majd kimarad. 

De persze az is előfordulhat, hogy nem. Mivel már most felrajzolódik, hogyan osztja meg egymás közt a kampányfeladatokat a két kormánypárt. Az SZDSZ-re van kiosztva a fiatal, a rendszerváltás után felnőtt, városi, versenyképes, aprócskát cinikus – az egyszerűség kedvéért – yuppie réteg mozgósítása. A liberálisok viccesnek szánt, a Kádár-korszak történeleméhez csak a felszínen vagy érzelmileg kapcsolódó, a mai tömegmédia toposzaira feleselő, piac- és versenypárti üzenetek elsősorban az ő füleiknek lehetnek kedvesek. Az MSZP-re marad a szemérmesen bűnbánó, technokrata, tájékoztató okoskodás, a „hideg kampány”, amellyel elsősorban az idősebbek szívére vagy józan eszére apellálnak. Vert helyzetből eddig még senkinek sem sikerült efféle kampánnyal nyernie, most elválik, mire lesz képes ezzel a stratégiával az MSZP.

Kákosy Csaba. Ő a miniszter © Stiller Ákos

Az SZDSZ mindenesetre hazai pályán hozta a kötelezőt. A némileg elnyújtott, kétórásra sikeredett hivatalos programot a közönség hálásan fogadta. Többnyire ott derültek, ahol kellett, a figyelmük is csak ritkán lankadt. És még arra a bravúrra is képesek voltak, hogy az egyébként nem túl sztentori hangú Fodor Gábor ügyvivő, miniszter és majdnem-pártelnök meglepő felszólításának is eleget tegyenek: hangosan és egyszerre nemet mondtak a szocializmusra. „Köszönjük, nem!” – kiáltották a kinti árpádsávosoknak, akik többsége nem csak azért nem hallhatta, mert az üveg- és tölgyfaajtókon aligha hatolhatott át a hang, hanem mert a rendőrök addigra elhajtották őket. Azért egyikük, egy nő Horváth Ágnes miniszter felejthető szavainál gondolta úgy, hogy hangot ad felháborodásának, de őt is szelíden elvezették.

Noha az ellendemonstrálókhoz több szónoknak is volt néhány rossz szava (Magyar Bálint szerint például az ingyenes egészségügy színvonalát mutatja, hogy a bölcsességfogukat kihúzták, de a méregfogukat meghagyták), a Fideszen és Orbánon puffant a legtöbb poén. A VAM Design Center méretes átriumát viccesnek szánt plakátok szegélyezték. Ezeken még biztosan dolgozni kell. Az erőltetettségen túl a legnagyobb baj az velük, hogy az ironikusnak, duplafenekűnek szánt művekből nem igazán derült ki, hogy mit is akar az SZDSZ. Persze többnyire nem marslakók mennek el majd szavazni március második vasárnapján, de a plakátok a tájékozatlant biztosan nem igazítják el. Büky Dorottya, az SZDSZ egykori képviselője kudarcot is vallott, amikor az esztrádműsor előtt (amihez a zenét Török Ádám Minije szolgáltatta) egy huszonéves lánynak próbálta elmagyarázni, hogy mi is pártja üzenete. Mondta, mondta, majd a lány értetlenségét látva azzal zárta le, „hát ez tényleg bonyolult üzenet”. 

Ehhez képest a szónokok – köztük egy mostani és négy egykori pártelnök – ügyesen forgatták a szót, bizonyítva azt is, hogy a liberális párt kampányra azért összeszedi magát – vagy rosszindulatúan: kampányolni még tud. Az összes nagyágyú felvonult. A 35 éves Kóka Jánosnál ugyan kicsit kínos volt, hogy hetvenes évekbeli katonai vándoranekdotával szemléltette az egykor létező szocializmus stupiditását, de aztán szépen felmondta a piacpárti leckét. Ahonnan az állam teljesen kivonult – kereskedelem, hitelpiac, távközlés –, ott van verseny, választék és minőség. Ezzel szemben az egészségügyben, a felsőoktatásban és a szociálpolitikában még mindig túlságosan is jelen van az állam, ami korlátja megújulásnak, a versenynek, végső soron az európai minőségnek. A – felsőoktatási és egészségügyi – szolgáltatásokért fizetett hozzájárulás magával hozza a megrendelői attitűd kialakulását, és erősíti az egyéni felelősséget. A polgári erények közül még a munkát emelte ki, amire furcsán rímeltek Pető Iván egykori levéltáros, majd pártelnök ötvenes évekből gyűjtött dokumentumai, csasztuskái és szabadalmi leírása a delejezett (mágneses) gyűszűnek, amire a feltaláló azt javasolta bevésetni: a munka jó, a munka büszkeség. 

Kuncze Gábor már kevésbé volt emelkedett. Őneki a népszavazásról is, mint a viccbeli Mórickának, csak „az” jutott az eszébe. Orbán Viktor. Akinek „hataloméhes és bosszúszomjas” politikája veszi rossz irányba az országot. „Én nem állok a beöntéspártiak oldalára” – jelentette ki öntudatosan. Mindez annak a történetnek a csattanója volt, amelyben elmesélte, 1980-ban hogyan sikerült (rosszul) megműteni három hét alatt a térdét, s hogyan kellett háromszori beöntés után is újra és újra elhalasztani az operációt.

Demszky Gábor még meredekebb párhuzammal lépett elő, miszerint a Magyar Gárda az egykori Ifjú Gárda reinkarnációja, a Fidesz meg az MSZMP-é. Az ellenzéki párt ugyanis – véli a főpolgármester – a Jobbikon keresztül tartja a kapcsolatot a Gárdával, amelytől például a Fővárosi Közgyűlésben sem volt hajlandó elhatárolódni. A vörös csillag most narancsszínű – tetszett meg Demszky egyszerű gondolata a nagyérdeműnek. 

A harmincasok közül Kákosy Csaba miniszternek volt a legnagyobb sikere. No, a versenypárti pártnál nem volt túl nagy a tolongás. Horváth Ágnesnek például csak annak felidézésére tellett, hogy szombatonként szüleit őt küldték kenyérért, mert „a nagy bociszemeimmel meghatottam az eladókat, és odaadták a fél kiló kenyeret”. Mindenkinek volt gyerek kora. 

Kákosy farmerjában és kapucnis ancúgjában inkább tűnt szabadnapos blazírt magyartanárnak, mint százmilliárdok mozgatójának. „Én lennék a gazdasági miniszter” – kezdte beszédét. S a befejező mondata után ennél is hangosabb volt a homéroszi kacaj: „Lófasz fog itt folyni, nem acél!” Mielőtt az ellenzéki sajtó felháborodna, a miniszter klasszikust idézett. Örkény István az ötvenes éveket idéző sztálinvárosi anekdotája fejeződik be így. (Az is igaz, hogy ma már Örkény idézéséhez is kell kurázsi.) Miután a főmérnök elrebegte a riporter írónak a meg sem indult, de két hónapon belülre ígért kohóépítés tervteljesítésének hivatalos szlogenjeit, bizalmasan ezzel a bölcselemmel zárta mondandóját. 

Mi pedig azzal, hogy az SZDSZ piacpárti kampánya irányvonalát mi sem jellemzi jobban, minthogy a két óra alatt egyetlenegyszer sem hangzott el egyik népszavazási kérdés sem. A lényeg a pártnak most a három nem.

Zádori Zsolt