Határrendészeket próbáltak megvesztegetni Röszkénél

Ezer eurót ajánlott két szerb embercsempész az őket elfogó határrendészeknek hétfőn hajnalban; a pénzt akkor adták volna át, ha a rendőrök elengedik őket - közölte a megyei főkapitányság szóvivője az MTI-vel.

  • MTI MTI
Határrendészeket próbáltak megvesztegetni Röszkénél

Szenti Szabolcs tájékoztatása szerint a Röszke térségébe telepített stabil hőkamera a hajnali órákban egy nyolcfős csoport mozgását észlelte. A Szegedi Határrendészeti Kirendeltség helyszínre irányított járőrei el is fogtak hat koszovói férfit, aki nem sokkal korábban illegálisan lépte át az államhatárt.

A hőkamerán az is látszott, hogy két személy kivált a csoportból, és visszaindult Szerbia irányába. Egy másik járőrpár a két szerb férfi elé vágott, és elfogta őket. Igazoltatásukkor kiderült, hogy a két embercsempész ellen beutazási és tartózkodási tilalom van érvényben. Amikor a rendőrök közölték velük, hogy előállítják őket, a két szerb állampolgár felajánlotta, hogy átadják a rendőröknek a náluk lévő csaknem ezer eurót, ha elengedik őket.

A Szegedi Határrendészeti Kirendeltség két munkatársa nem vette át a pénzt, és a két gyanúsítottat előállította. Embercsempészés, beutazási és tartózkodási tilalom megsértése és vesztegetés megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás ellenük - tette hozzá a főhadnagy.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.