Nem könnyű kiigazodni azon, mit is akar a Fidesz az oktatással tenni. Nyílt titok, hogy Pokorni Zoltánnál és a köréhez tartozó fideszes oktatáspolitikusoknál kiverte a biztosítékot mindaz, amit Hoffmann Rózsa a közoktatásról gondol, ennek ellenére az államtitkár szabadon szárnyal: a köznevelési törvény immár nyilvános koncepciójából javában készül a kodifikált szöveg a Nemzeti Erőforrás Minisztériumában. Az úgymond progresszív fideszes oktatáspolitikusok – az oktatási szakemberekkel egyetemben – a nemzetközi trendekben hisznek, márpedig mindaz, ami a Hoffmann Rózsa és szerzőtársa, Dux László által jegyzett köznevelési törvény koncepciójában van, ezzel a trenddel megy szembe. Egyes részei olyan korba röpítik majd vissza a kisdiákokat, amelyet Európa már régen maga mögött hagyott.

A Pokorni–Hoffmann-csatározás mögött rejlő különbözőség nemcsak elvi vagy ideológiai jellegű, hanem nagyon is gyakorlati: jelen lesz az iskolapadokban éppúgy, mint a tanáriban. Miközben Hoffmannék a Kádár-korból (vagy még korábbról) ismert elitista, tekintélyelvű oktatásra építenék a jövő nemzedék képzését (kihagyva a pedagógiai nevelésből a szülőket), addig a progresszívabb oktatáspolitikai hívei ennek ellenkezőjét valósítanák meg. Pontosabban hagynának mindent úgy, ahogy most van, de ha változtatnának is ezt-azt, új törvényt valószínűleg nem alkotnának. Javítgatnának, módosítanának valamennyit, de összességében a status quo fenntartásában, a nemzetközi trendek követésében érdekeltek. Ezért szeretik Pokornit és a hozzá hasonlóan gondolkodó jobboldali oktatáspolitikusokat az ún. balliberális közegben.

A "báb" életre kelt?

Kormányzati, de még ellenzéki körökben is úgy tudják, a választások után Orbán Viktor egyáltalán nem számított arra, hogy ha Hoffmann Rózsát – a koalíciós partner örömére – pozícióba helyezi, akkor az oktatási államtitkár nemhogy hiperaktív lesz, de még nekiáll sarkalatos törvényeket is írni. Sokak szerint Hoffmannt bábnak szánták. Ezt támasztja alá, hogy amikor tavaly a fideszesek betámadták és ő felajánlotta a lemondását a kormányfőnek, utóbbi állítólag egy vállrendítéssel tudta le a dolgot.

A Fideszen belül azt beszélik, Orbánnak esze ágában sem lenne Pokorni Zoltánt látni Hoffmann székében, felvállalva ezzel egy halom konfliktust párttársával, jelentős szaktekintélyt viszont nem talált volna a helyére. Így maradt Hoffmann Rózsa, s vele együtt a készülő törvényei.

MTI / Szigetváry Zsolt

Ezzel együtt több, a kormányfőhöz közel álló forrásunk is úgy tudja, hogy Orbán Viktornak nagyon is tetszenek Hoffmann Rózsa elképzelései. A kérdés csak az, mennyire nagyon. A hvg.hu-nak adott interjúikban ugyanis Pokorni Zoltán és Lázár János is megmondta: bármi is lesz majd a kodifikált szövegben, azt a parlamentben módosító indítványokkal formálják olyanra, amilyenre akarják. Hasonlóan jártak el az egyháztörvénynél is, a KDNP pedig legfeljebb csak neheztelni tudott, ellenállni nem.

Sőt, vannak olyan fideszesek is, akik szerint a Hoffmann–Pokorni-konfliktus valójában Hoffmann–Orbán-szembenállás. Az ellenzéki oktatáspolitikusok szerint viszont az árulkodó, hogy bármennyire is hevesen támadták Hoffmannt a Fideszből, a legfontosabb elképzelései benne maradtak, benne tudtak maradni a koncepcióban, s ez is azt mutatja, valóban élvezi Orbán szellemi támogatását. Ugyanerről beszélt lapunknak Réthelyi Miklós is, a Nefmi vezetőjével hétfőn megjelenő interjúnkból kiderül: több hatszemközti egyeztetés folyt a miniszter, az államtitkár és a kormányfő között, ezeken Orbán támogatásáról biztosította a tervezetet.

Bárhogy is van, az már a koncepció készítésénél látszott, hogy Hoffmann Rózsa nemcsak a politikai, de a szakmai közegben is ügyetlenül lépkedett. Az, hogy nem jó taktikus, az életpályamodell kommunikálásából is leszűrhető. Maga a modell – egy kezdetektől következetes kommunikációval – talán megfelelő mézesmadzag lehetett volna a pedagógusok felé, de ezt is sikerült "keserű mézzé" változtatni: az államtitkár először még azt hangoztatta, hogy a tervek szerint 2012-től lép életbe a modell, majd ebből lett egy 2013-as, végül egy 2018-as dátum. A nyilvánosságra került koncepcióból pedig az derül ki: nem a tanárokkal szemben támasztott követelményekkel párhuzamosan indul el az életpályamodell. Ami magyarul annyit jelent: a munkakörülményeik megváltoznak, de az alacsony bérük változatlan marad.

Szemben a Fidesszel

Nehezítette Hoffmann helyzetét az is, hogy a politikai játszmázáshoz nem ért és minden bizonnyal fel sem tudja mérni, a környezetében és ellenfelei körében kinek mekkora befolyása van a Fideszen vagy a párt(ok)hoz közel álló oktatási piacon belül. Ráadásul a pedagógusok körében sem akart vagy tudott szövetségeseket találni. Talán csak az egyházi iskolák vezetőit nyerte meg. Az államtitkár olyannyira nem talált partnereket az egyházi vonalon kívül, hogy híre ment: a szakszervezetek képviselőit a nem Hoffmann-párti minisztériumi tisztviselők azzal nyugtatgatják, hogy a valódi koncepció a Nemzetgazdasági Minisztériumban készül, mintegy átnyúlva a feje felett. Igaz, az állítólagos NGM-es verziót ugyanis a saját szemével még a fideszesek sem látták, csak hallottak róla.

A kormányzati szereplőkkel folytatott háttérbeszélgetéseink során egyébként világossá vált, hogy Hoffmann Rózsát nem veszik komolyan a Fideszben, s nemcsak vele vannak így a Nemzeti Erőforrás Minisztériumában. Teljesen reális forgatókönyv, hogy Hoffmann Rózsa elveszíti a háborút, azaz a fideszes honatyák szétbombázzák a parlament elé került törvényt. Az oktatási államtitkár mögött – a KDNP-t leszámítva – nem állnak érdekcsoportok, sem a közoktatási piacban érdekelt üzleti körök, utóbbiak inkább ellenfeléhez, Pokornihoz kötődnek.

Ennél nagyobb baj a fogyasztók, azaz a pedagógusok és a diákok felé, hogy Hoffmann a szakmát sem bírja a háta mögött – máskülönben nem állítana olyanokat, amelyek egész egyszerűen nem igazak: például azt, hogy az oktatás színvonala jelentősen romlott az elmúlt években, aminek viszont ellentmondanak a felmérések. "Az objektív tapasztalatokat a mérések meg tudják ugyan erősíteni, de semmiképpen nem írják felül" – mondta például a nemzetközi PISA-felmérésről, amely szerint a magyar oktatás színvonala nemhogy nem romlott az utóbbi években, de kicsit nőtt is. Hoffmann ezzel szemben inkább a saját tapasztalataira hagyatkozik és vállalatok vezetőivel folytatott beszélgetései alapján von le általános következtetéseket az egyetemek-főiskolák oktatási színvonaláról, a pályakezdők teljesítményéről. (A felsőoktatásban tervezett változások is ellentmondanak a nemzetközi trendeknek, és a korábban a kormány által is megfogalmazott céloknak. Ráadásul erről még maga a miniszter is úgy foglal állást, hogy az szakemberhiányhoz, a fiatalok elvándorlásához és munkanélküliséghez vezethet.)

A parlamentben dől el a játszma

Létezik persze egy másik narratíva is a Hoffmann-jelenségre, de ez inkább az összeesküvés-elméletek hívei számára emészthető – és a Fidesz totalitárius rendszeréről alkotott rémvíziókba illeszkedik. Eszerint Hoffmann elképzelései ágyaznak meg annak az agymosásnak, amit a Fidesz-kormány kísérel meg végrehajtani a kisiskolásokon. A kötelezően egységes tananyag, az államilag totálisan kontrollált oktatási rendszer eszerint azt a célt szolgálja, hogy mindenki ugyanúgy és ugyanazt gondolja a világról. E narratíva szerint az új rendszerben a politikai lojalitás is könnyen biztosítható: a kormányhivatalok politikai kinevezettek, az iskolaigazgatókat a kormányhivatalok nevezik ki, a pedagógusokat pedig az a bizottság minősíti, amelynek elnökét a kormányhivatalok delegálják. A minősítés pedig nagyban meghatározza, mennyi lesz a pedagógus bére. Merjen egy pedagógus így kormányellenes lenni.

Az, hogy valóban egy jól szervezett agymosás és a pedagógusok megfélemlítésének előkészítése zajlik-e most (amellyel egyébként az egyik szakszervezeti vezető is riogatott egy háttérbeszélgetésen) vagy csak egy feltehetőleg jószándékú, de dilettáns és hosszú távon sok kárt okozó oktatáspolitikának vagyunk-e tanúi, a parlamentben, a végszavazás előtt dől majd el. Ahogy az is, Hoffmann megnyerte-e a háborúját vagy sem.