szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

"Országszínesítő kampány" indul középiskolásoknak, az érdeklődők egyebek mellett a szépíteni kívánt helyszín fotójával jelezhetik részvételi szándékukat.

A jelentkezőknek nem kell mást tenniük, csupán lefotózni az adott helyszínt, leírni, hogy pontosan hol helyezkedik el, elküldeni e-mailben, majd minél több szavazatot szerezni hozzá - mondta el Flór Péter, a projekt vezetője az MTI-nek.

A civil szervezetnek egyetlen megkötése van: minden alkotásnak vagy a helyszínhez kell kapcsolódnia, vagy valamilyen társadalmi problémára kell reflektálnia, olyanra, amit a diákok maguk is problémának élnek meg. A helyszínek kiválasztása után a résztvevők megtervezik a teljes projektet, ezt követi a látványtervezés, majd az átadási ceremónia kitalálása. A munkát fotókkal és videóval is dokumentálják, így rövidfilm is készül a teljes munkafolyamatról. 

A kampány lényege, hogy Magyarország középiskolás diákjait nevezéssel, a lakosságot pedig szavazással vonják be a köztérszínesítésbe, vagyis lehetőség nyílik az ország minden diákja számára beleszólni abba, hogy milyen legyen az a környezet, ahol élnek.     

A Pillangóhatás Pedagógiai Programot három, a Színes Város Mozgalomból kiinduló szakember indította el 2010-ben azzal a céllal, hogy minél több gyerek kapcsolódjon be a városszínesítésbe.

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!