És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
A kormány egyetért azzal, hogy a Szent László Kórház területén hozzanak létre egységes intézményt a budapesti Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet, a tököli Büntetés-végrehajtás Központi Kórház és a Szegedi Fegyház és Börtön krónikus utókezelő részlegének - olvasható a Magyar Közlönyben.
A kabinet az Orbán Viktor kormányfő által ellenjegyzett rendeletben 2013 végéig ad időt a Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszternek arra, hogy a szükséges területrészt a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága vagyonkezelésébe adja.
A kormány emellett Német Lászlóné nemzeti fejlesztési minisztert is felkéri, hogy Réthelyi Miklóssal 2012 végéig vizsgálják meg, hogy a büntetés-végrehajtási egészségügyi létesítmény megvalósításának forrásául szolgálhat-e két főváros, állami tulajdonban lévő, egykor egészségügyi célra használt ingatlan: a Budakeszi úti "volt BM Szanatórium" és a Városligeti fasori "volt BM Központi Kórház".
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.