szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Különbuszokkal fogadták a Nyugati pályaudvarra megérkező 800 lengyel vendéget - írja az MTI.

A vendégeket 200 főnyi lengyel csoport várta lengyel és magyar zászlókkal, transzparensekkel. Mások között jelen volt Csizmadia László, a Békemenetet szervező Civil Együttműködési Tanács (CET) elnöke és Konrad Sutarski Budapesten élő lengyel költő, a Magyarországi Lengyelek Múzeumának és Levéltárának igazgatója.

Kattintson képeinkért!
Fülöp Máté

Egy honfitársaira várakozó 63 éves lengyel férfi az MTI-nek nyilatkozva elmondta: ő Wroclawból érkezett már korábban autóbusszal, és a Varsóból érkező szerelvényre várakozó lengyelek többsége is wroclawi. Mint mondta, ő Németországban, Majna-Frankfurtban él, ahová 1986-ban Magyarországon keresztül emigrált, de rendszeresen hazajár, és figyelemmel követi a lengyel belpolitikai eseményeket. A budapesti ünnepre nemcsak Lengyelországból, hanem más európai országokból is érkeztek lengyelek, főként a Gazeta Polska című jobboldali lengyel hetilap klubjaihoz tartozó személyek - mondta. Szavai szerint azért tartja fontosnak, hogy Budapesten legyen, mert ki akarja fejezni rokonszenvét az Orbán-kormány iránt.

A különvonat egyik 50 év körüli férfi utasa az MTI-nek elmondta: ő Gnieznóból, a történelmi lengyel fővárosból érkezett, de egész Lengyelország területéről jöttek Magyarországra, és nemcsak a különvonattal, hanem buszokkal, személygépkocsikkal is. Összesen lehetnek talán 2-3 ezren.

Az érkezőket a Nyugati pályaudvarról különbuszokkal vitték a Nemzeti Múzeum elé, ahol részt vesznek az ottani ünnepségen, majd onnan mennek a Várba és később a Kossuth Lajos térre.

Itt folyamatosan követheti március 15-e eseményeit!

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!