Vízórák cseréje: 40 millió forintot kapnak vissza a pécsiek

Mintegy negyvenmillió forintot térít vissza tizenegyezer pécsi fogyasztónak a vízszolgáltató Tettye Forrásház Zrt. azon vízórák idei cseréje után, amelyek érvényessége két évvel hosszabb lehetett volna egy szeptemberben életbe lépett kormányrendeletnek köszönhetően.

  • MTI MTI
Vízórák cseréje: 40 millió forintot kapnak vissza a pécsiek

A cég csütörtöki közleményében azt írta, hogy a visszatérítésről a városvezetés kérésére született döntés. Az ügyfelek novembertől, attól függően, hogy a mérők cseréjéhez mikor, milyen kedvezményt vettek igénybe, 1800 és 2850 forint közötti összegre számíthatnak.

A társaság közölte: a mérésügyi jogszabály a mellékmérők vonatkozásában eddig hatévenkénti hitelesítést írt elő. Mivel a hitelesség évéhez kötődik, az érintett fogyasztók a szolgáltató értesítését követően megkezdték a műszerek cseréjét.

Hozzátették: a hitelességi idő év közbeni és azonnali hatályú módosítása miatt azok, akik előre tervezve már az év első felében lecseréltették mérőiket, most vesztesnek érezhetik magukat. A cég indoklása szerint a mérők cseréjére költött pénz visszatérítésre vonatkozó intézkedésre azért van szükség, hogy a rendelet egyetlen fogyasztónak se okozzon hátrányt.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.