Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa sajnálja, hogy egy hibásan és hiányosan kitöltött pályázat miatt a Klubrádió nem lesz hallható Esztergom és Tatabánya vételkörzetében - a hatóság Szóvivői irodája ezt szerdán közölte az MTI-vel azzal kapcsolatban, hogy a rádió felfüggesztette műsorszolgáltatását.
Közölték azt is: a tanács tiszteletre méltónak tartja a Klubrádió tulajdonosának döntését, amellyel elismerte, hogy jogállami következményei vannak annak a ténynek, hogy pályázatait a bíróság jogerősen érvénytelennek nyilvánította. A médiatanács a hazai médiapiac törvénytisztelő szereplőinek szempontjából is üdvözli, hogy a Klubrádió tulajdonosa eleget tett szerződéses kötelezettségének és a jogállami utat választotta.
Emlékeztetnek: a Fővárosi Ítélőtábla a Klubrádió két vidéki pályázatával kapcsolatban szeptember 13-án mondta ki jogerősen, hogy a hatóság határozatai jogszerűek, a pályázatok pedig alakilag érvénytelenek. A Klubrádió pályázatai több ponton is hibásak, hiányosak voltak, azokból érdemi adatszolgáltatásra vonatkozó alaki és tartalmi részek maradtak ki, amiért egyedül és kizárólag a pályázót terheli felelősség - áll a közleményben.
A bíróság mindebből következő döntéseiben egyértelműen és világosan leszögezte, hogy a Klubrádió mindkét pályázata "az Mttv. 57. §-ának (2) bekezdés d) pontja szerint érvénytelen, amelynek következtében a kérelmezettnek (Médiatanács) az Mttv. 58. § (2) bekezdésén alapuló határozata jogszerű. A Fővárosi ítélőtábla ezért a kérelmező (Klubrádió) alaptalan jogorvoslati kérelmét elutasította" - tudatta a szóvivői iroda.
A médiatanács számára minden törvényesen működő, értéket közvetítő rádió sorsa fontos. Ezért továbbra is együttműködést ajánl a Klubrádiónak annak érdekében, hogy a rádió minden vitás ügyében megnyugtató jogállami megoldás születhessen - olvasható a kommünikében.
A médiatanács ezért biztosítja immár két esztendeje a folyamatos és zavartalan működés lehetőségét a Klubrádiót működtető üzleti vállalkozás tulajdonosa számára, amit mai ülésén a budapesti frekvencia vonatkozásában immár 12. alkalommal hosszabbított meg. És az elmúlt két esztendőben ugyanezen okból csökkentette jelentősen a Klubrádió hálózat által fizetendő műsorszolgáltatási díjat - áll a közleményben.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.