TEK-eseket riasztottak egy 17 éves diák miatt

Eljárást indított a tamási rendőrkapitányság egy 17 éves diák ellen, aki telefonon jelentette be, bomba van a Vályi Péter Szakközépiskolában. A bombariadó miatt riasztották a TEK paksi készenléti csoportját, amelynek tagjai átvizsgálták az épületet, de nem találtak robbanószerkezetet.

  • hvg.hu hvg.hu
TEK-eseket riasztottak egy 17 éves diák miatt

A tamási rendőrkapitányság eljárást folytat közveszéllyel fenyegetés vétség elkövetésének magalapozott gyanúja miatt egy 17 éves regölyi lakos ellen - közölte a rendőrség. A fiú kedden 7 óra 58 perckor egy ismeretlen telefonszámról jelentkezett be a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság központi ügyeletén és bombariadót jelentett be a tamási Vályi Péter Szakközépiskolában.

A kapitányság beosztottai kiürítették az oktatási intézményt, 500 pedagógust, diákot és az iskola alkalmazottait kísértek védett helyre. Ezt követően a Terrorelhárítási Központ (TEK) paksi készenléti csoportja átvizsgálta az épületet, de nem találtak bombát.

A bejelentéskor rögzített hangfelvétel alapján a tamási kapitányságra előállították a fiút. Több tanú vallomása is alátámasztotta az ő felelősségét, ezért gyanúsítottként hallgatták ki. Az iskola 17 éves diákja beismerte a bűncselekmény elkövetését. Az eljárás során keletkezett, több százezer forintos költséget neki kell majd viselnie.

Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni

Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni

A magyar mesterségesintelligencia-szuverenitás irreális, a kis országok szűk szakterületi MI-fejlesztésekben lehetnek sikeresek. A kormány most már mintha tényleg komolyan venné az MI-t, de a politikai klíma (bevándorlásellenesség, keresztény fundamentalizmus, elszigetelődés az EU-tól) aligha kedvez egy alapjaiban nemzetközi iparág fejlesztésének. Ahogy a kormánystruktúra instabilitása sem.