szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Hivatalosan még nem kérték fel külügyminiszternek, a rezsicsökkentés nem osztogatás, Bayer Zsolt cikke pedig továbbra is vállalhatatlan - ezekről beszélt Navracsics Tibor igazságügy-miniszter a Magyar Hírlap csütörtöki számában közölt interjúban.

Bayer Zsolt véleménycikkét továbbra is vállalhatatlannak tartom, mert embereket csak egyénenként, az általuk elkövetett bűncselekményekért lehet elítélni, de őket általánosan, egy csoportban megbélyegezni nagy felelőtlenség - mondta a csütörtöki Magyar Hírlapban megjelent interjúban Navracsics Tibor igazságügyminiszter, aki Bayer Zsolt nagy port kavart cigányozós cikke után azt mondta, a cikk szerzőjének nincs helye a Fideszben.

Aki így fogalmaz, számíthat arra, hogy félreértik a gondolatait, mondta Navracsics, de szerinte Bayer múlt hét kedden megjelent magyarázkodása sok mindent helyretett. Nem szabad úgy fogalmazni, mintha egy kocsmatársaságban ülnénk - hívta fel a figyelmet Navracsics.

A miniszter a rezsicsökkentésre vonatkozó újságírói kérdésre azt válaszolta, hogy az nem osztogatás, hanem társadalmilag indokolt lépés, amelynek célja, hogy Magyarországot a rezsiköltségek átlagbérhez mért arányában visszatérítsék az európai átlaghoz.

Arra a felvetésre, hogy sajtóhírek szerint Navracsics Tiborból külügyminiszter lehet, úgy reagált, szeretné befejezni azt a munkát, amelyet az igazságügyi tárcánál elkezdett, nem szállhat ki a közigazgatási reform finisében. Hivatalosan pedig még senki nem kérte fel - tette hozzá.

Navracsics szerint jó esélyünk van arra, hogy 2013 végére ismét minden rendben legyen a gazdaságban, mert lerakták a növekedés alapjait, és szerinte a 2014-es választások során azt kell hangsúlyozniuk, hogy 2002-ben egy rendezett országot hagytak a szocialistáknak, míg 2010-ben egy csőd szélén tántorgó, legyengített állam vezetését vette vissza a Fidesz.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!