Szociális bankszámlát vezetne be a Jobbik

A Jobbik szociális bankszámla bevezetését javasolja, amelynek segítségével a kiskeresetűek mentesülhetnének a tranzakciós költségektől és a számladíjaktól - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel.

  • MTI
Szociális bankszámlát vezetne be a Jobbik

A Jobbik elsősorban a tranzakciós illeték áthárításával és a sok esetben "indokolatlanul magas kezelési költségekkel" leginkább sújtott kis- és középkerestűeknek segítene a szociális bankszámlával, így csak a bruttó 200 ezer forintnál alacsonyabb keresetűek vehetnék igénybe ezt a szolgáltatást.

A Jobbik szerint ezzel a számlacsomaggal a legrászorultabbak mentesülhetnének havi több ezer forintos költségtől és szinte ingyenes bankszámlát tarthatnának fenn. Hozzátette: hosszabb távon minden 100 százalékig magyar tulajdonban lévő mikro- és kisvállalkozásra is kiterjesztenék a szociális bankszámla igénybevételének lehetőségét. 

Az MTI kérdésére Z. Kárpát Dániel elmondta: elsősorban a takarékszövetkezeti hálózat feltőkésítésén keresztül tartják megvalósíthatónak a szociális bankszámlák bevezetését és az erről szóló határozati javaslatot az Országgyűlés tavaszi ülésszakának kezdetén be is nyújtják a parlamentnek.

Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között

Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.