szerző:
MTI

Az ügyész börtönt, a védő felmentést kért a 22 rendbeli emberölés előkészületével vádolt egyetemista ügyében.

Az ügyész letöltendő szabadságvesztést, a védelem felmentést kért a 22 rendbeli emberölés előkészületével vádolt S. Ábel büntetőperében a Fővárosi Törvényszéken csütörtökön - közölte a vádlott védője, Futó Barnabás, azt is elmondva, hogy a perbeszédeket követően az utolsó szó jogán S. Ábel tagadta bűnösségét, és állította, hogy a terhére rótt bűncselekményeket nem követte el. Az elsőfokú ítéletet várhatóan még májusban kihirdeti a bíróság - tette hozzá.

A vád szerint a kiemelkedő intellektuális képességű fiatal joghallgató évekkel ezelőtti finnországi, németországi és egyesült államokbeli iskolai mészárlások hatására döntött úgy, hogy fegyvert szerez, és az egyetemen annyi diákot öl meg, ahányat csak tud, majd végez magával is. A 2006-tól 2010. februári elfogásáig az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanuló S. Ábel részletes tervet dolgozott ki, belépett egy sportlövész egyesületbe, engedélyeket szerzett, 2009 őszén legálisan lőfegyvert vásárolt, és már arra készült: valamelyik nagy bevásárlóközpontban lelő legalább huszonkét embert. Azért éppen ennyit, hogy minden egyes addigi életévéért egy-egy ember életével álljon bosszút. 

S. Ábel a tervezett mészárlást nem hajtotta végre, 2010 februárjában elfogták a rendőrök. Ennek előzménye az volt, hogy egyik egyetemi csoporttársnőjét megrémítette a fiúval folytatott telefonbeszélgetés, egy csoporttársával megnézte a fiú verseit tartalmazó blogot, és ebből, valamint a vádlott korábbi, iskolai mészárlásokat dicsőítő megnyilvánulásaiból arra következtettek, hogy diáktársuk iskolai lövöldözésre készül, ezért értesítették a hatóságokat. A fiatalember a rendőrségen kezdetben részletesen beszélt a tervezett cselekményekről, később azonban már tagadta bűnösségét, a védelem pedig alkotmánybírósági döntésekre hivatkozva úgy véli, hogy a nyomozás elején ügyvéd nélkül rögzített vallomás nem használható fel bizonyítékként. 

S. Ábelt az emberölés előkészülete mellett súlyos egészségromlást okozó testi sértéssel és garázdasággal is vádolja az ügyészség. Az előbbit a vád szerint évekkel ezelőtt nagymamájának sérelmére követte el a fiatalember úgy, hogy belerúgott az idős asszonyba, az utóbbit pedig azzal valósította meg, hogy gázpisztolyával kilőtt lakásuk ajtaján a lépcsőházba.  

S. Ábel egy év nyolc hónapot töltött előzetes letartóztatásban, illetve az igazságügyi elmemegfigyelő intézetben. A szakvélemények szerint korlátozottan beszámítható, ami enyhítő körülmény lehet. A büntetőper 2011 tavaszán kezdődött, meghallgattak számos tanút és szakértőt, de másfél év után bíróváltozás volt az ügyben. 

Futó Barnabás csütörtökön elmondta: álláspontjuk szerint meg sem történt a vádban szereplő emberölés előkészülete, de ha ezt mégis bizonyítottnak találná a bíróság, a vádlott önkéntes elállása miatt nem büntethető, továbbá a testi sértés elévült, mire meggyanúsították vele S. Ábelt, a garázdaságot pedig nem is ő követte el.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Őrült sebességgel olvadnak a gleccserek, de találtak valamit, ami lassíthatja ezt

Őrült sebességgel olvadnak a gleccserek, de találtak valamit, ami lassíthatja ezt

Nagy akció után jön a még nagyobb bukás – ezért ne merjen túl olcsó napelemet vásárolni

Nagy akció után jön a még nagyobb bukás – ezért ne merjen túl olcsó napelemet vásárolni

Csaknem 100 milliárdot költhetett Rogán Antal tárcája kormánypropagandára

Csaknem 100 milliárdot költhetett Rogán Antal tárcája kormánypropagandára

Így még nem látta az ausztrál tűzvész pusztítását: előtte-utána fotók

Így még nem látta az ausztrál tűzvész pusztítását: előtte-utána fotók

Több mint 3 milliót keres egy focista az NB I.-ben

Több mint 3 milliót keres egy focista az NB I.-ben

Simonka: Nem kérünk kegyelmet

Simonka: Nem kérünk kegyelmet