Így spórol egymilliárdot a Magyar Honvédség

Egymilliárd forintot spórol a honvédség azzal, hogy a mezőfalvai és kalocsai laktanyákban tárolt inkurrens anyagokat és technikát értékesíti, majd a bázisokat bezárja – mondta Móró Lajos, a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója a Magyar Hírlapnak.

Így spórol egymilliárdot a Magyar Honvédség

A vezérigazgató a lap csütörtöki számában közölt cikkben ismertette: Kalocsán döntő részt hadi használatra alkalmatlan, ezres tételekben mérhető technika áll, például olyan teherautók és terepjárók is, amelyekből már fa nőtt ki.

Mezőfalván ezernégyszáz tonna veszélyes hulladék – oltószer és -por, akkumulátor, vegyvédelmi felszerelés, ócska gumiköpeny – hever, amelynek megsemmisítésére először 214 millió forintos ajánlatot kaptak, de ezt negyvenmillióra sikerült leszorítani. 

A kalocsai bázison lévő anyagokat, a harckocsikat leszámítva, egyben hirdetik meg. A hulladéknak számító anyagokat csak olyan vállalat kaphatja meg, amely minden érvényes engedéllyel rendelkezik a feldolgozásra. 

A harckocsikat külön csomagban értékesítik. A bontásra azért van szükség, mert a T-72-esek fegyvernek számítanak, így csak hadiipari tevékenységre jogosult vállalkozás szerezhetné meg őket. Hamarosan nyilvános pályázatot hirdetnek harmincezer AKM típusú gépkarabélyra is – mondta Móró Lajos a lapnak.

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.