A Btk. közelmúltban történt szigorításának köszönhetően súlyos bűncselekménynek minősül, ha valaki közveszély esetén lop – idézte fel a párt képviselőcsoportja.
A Fidesz-frakció Kocsis Máté által jegyzett közleménye szerint "nincs pardon tehát annak, aki a mostani árvíz idején ügyeskedni próbál. Aki ilyet követ el, az biztos lehet benne, hogy börtönben fog ülni. Az árvízi csalók alapesetben három év, a különösen nagy értékre elkövetett lopásnál akár tíz év büntetésre is számíthatnak".
A rendőrség szerdán bejelentette, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vezetője nyomozócsoportot hozott létre azoknak az állampolgári bejelentéseknek a kivizsgálására, amelyek szerint az árvízveszély által érintett kerületekben gyanúsan viselkedő emberek jelentek meg.
A rendőrségre is több olyan bejelentés érkezett, amely szerint ismeretlenek – magukat a katasztrófavédelem munkatársainak kiadva – csengettek be V., illetve III. kerületi lakásokba azzal az ürüggyel, hogy az árvízhelyzetre való tekintettel felmérést készítenek az ott lakók számáról, illetve vagyontárgyairól.
A BRFK arra kérte a fővárosban élőket, főként az árvíz által érintett kerületekben lakókat, hogy azok, akiket hasonló ürüggyel megkerestek, vagy akiknek a gyanúsan viselkedő személyekkel kapcsolatban érdemleges információjuk van, azonnal értesítsék a rendőrséget az ingyenesen hívható 107-es vagy 112-es központi segélyhívó telefonszámon – olvasható a rendőrségi közleményben.