Kulka János fog szavalni Horn temetésén – itt vannak a részletek

Jövő hétfőn temetik Horn Gyula volt szocialista miniszterelnököt katonai tiszteletadás mellett a Fiumei úti sírkertben. A temetésen Katona Béla volt miniszter mond beszédet, valamint Kulka János színművész fog szavalni.

  • hvg.hu hvg.hu
Kulka János fog szavalni Horn temetésén – itt vannak a részletek
Túry Gergely

Katonai tiszteletadás mellett búcsúztatják jövő hétfőn 10 órától a Fiumei úti sírkert 15-ös számú parcellájában Horn Gyula egykori miniszterelnököt családtagjai, a közvetlen hozzátartozók, valamint állami és külföldi protokoll-vendégek.

Aznap 11 órától – a szertartást követően – bárki leróhatja kegyeletét a volt kormányfő sírjánál. A legfeljebb 60 cm-es, álló koszorúkat csak reggel 7 óráig, a temető központi ravatalozójában tudják fogadni a szervezők.

A néhai miniszterelnökről Katona Béla, a Horn-kormány titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli minisztere, az Országgyűlés volt elnöke emlékezik majd meg, ezt követően Kulka János színművész szavalata hangzik el. A temetésen a jelenlegi és volt miniszterelnökök, valamint Mesterházy Attila, az MSZP elnöke is lerója tiszteletét.

A szertartáson közreműködik a Magyar Honvédség Vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Központi Zenekara, valamint a Maléter Pál Rendészzászlóalj.

Horn Gyula 1994 és 1998 között volt Magyarország miniszterelnöke, életének 81. évében, hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el június 19-én.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.