szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Befejezte a rendőrség a nyomozást az ellen a kiskunfélegyházi férfi ellen, aki zaklatásával hónapokon át megkeserítette egy fiatal nő életét - közölte a baon.hu Bács-Kiskun megyei híroldal.

A 21 éves nő még júniusban jelentette fel ismeretlen zaklatóját, aki fél éven keresztül, több alkalommal zaklatta őt a nyílt utcán - írta a baon.hu.

A férfi rendszeresen rákiabált, trágár szavakkal szidalmazta, valótlanságokat állított és követte. Azzal fenyegette a fiatal nőt, ha nem költözik el a városból, megveri. A nő minden alkalommal ijedten távozott a fenyegetések hallatán. Volt olyan eset is, hogy a zaklató elől egy üzletbe menekült, azonban a férfi utána szaladt és az üzletben is agresszíven lépett fel a nővel szemben.

A rendőröknek sikerült beazonosítaniuk a zaklatással megalapozottan gyanúsítható férfit. C. Sándor 40 éves kiskunfélegyházi lakost szabadlábon hagyása mellett gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók. A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság a nyomozást most fejezte be, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldi a Kiskunfélegyházi Járási Ügyészségnek - tette hozzá a beszámoló.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!