Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Szilvásy György, volt titokminisztert hallgatja meg keddi ülésén a Portik-Laborc találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottság.
Mile Lajos, a testület LMP-s elnöke az MTI-nek hétfőn nyilatkozva azt mondta: kedden csak egy ember meghallgatását tervezik. Szilvásy György az MTI-nek megerősítette, hogy meghívást kapott az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ténymegállapító albizottságának ülésére. Az időpontot egyeztették, s kedden megjelenik a testület előtt - tette hozzá.
Az Alkotmányvédelmi Hivatal április 25-én oldotta fel a Portik Tamás és Laborc Sándor közötti két megbeszélésről készült hangfelvétel titkosságát. Az anonimizált leiratokat feltették az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának honlapjára. A dokumentumok szerint 2008-ban két alkalommal találkozott egymással Portik Tamás és Laborc Sándor, két másik ember társaságában. A megbeszéléseken készült hangfelvételek szerint Laborc a Portiktól származó, közéleti szereplőkre terhelő információkat a nyilvánosság előtt akarta felhasználni. A hangfelvételek leirataiból kiderül, Portik félt attól, hogy 2010-ben a baloldal elveszti a választásokat, és mindent megtett volna, amit kérnek tőle.
Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottsága a Portik-Laborc találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottsága május 14-én tartotta meg alakuló ülését.
Kocsis Máté, a bizottság fideszes tagja korábban azt mondta: javaslatot fog tenni arra, hogy az akkori politikai felelősöket - köztük Szilvásy György volt titokminisztert, és az akkori miniszterelnököt, Gyurcsány Ferencet is - hallgassák meg. Hozzátette: azt is kezdeményezi, hogy Gyurcsány Ferenc utódját, Bajnai Gordont is hallgassa meg a testület.
A meghallgatások első köre, amely során jellemzően a szakszolgálatok munkatársait hallgatták meg, már lezárult. November 5-én Balajti Lászlót, az Alkotmányvédelmi Hivatal volt főigazgatóját hallgatta meg a testület. Laborc Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt elnökét, valamint Portik Tamást, az 1990-es évek olajszőkítési ügyleteiről ismert Energol Rt. egykori igazgatóját is meg akarta hallgatni a testület, azonban mostanáig mindketten visszautasították a részvételt.
A Portik-Laborc találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottság meghallgatásait is befolyásolhatja azonban, hogy múlt hétfőn az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottsága megszavazta azt a módosító indítványt, amellyel korábban életbe léphet a testület előtt való kötelező megjelenésről szóló jogszabály.
Mile Lajos, a nemzetbiztonsági bizottság LMP-s tagja októberben nyújtotta be a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi törvénynek a nemzetbiztonsági tárgyú parlamenti ellenőrzés hatékonnyá tételéhez szükséges módosításáról szóló javaslatát, amellyel törvényben rögzítenék a nemzetbiztonsági bizottság előtti kötelező megjelenést. Csampa Zsolt, a testület fideszes tagjának módosító indítványának értelmében a kihirdetését követően a harmadik napon hatályba léphet az új szabályozás.
Mile Lajos hétfőn az MTI-nek azt mondta: reményei szerint jövő héten szavaz a Ház a törvényjavaslatról.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.