szerző:
MTI/hvg.hu

Az újraértékeléssel lezárta a Budapesti Közlekedési Központ a villamostendert, amelyet ismét a spanyol CAF cég nyert meg – közölték kedden.

A BKK februárban indított közbeszerzést új villamosok beszerzésére. A központ augusztus végén hirdetett eredményt, a CAF-ot hozta ki nyertesként, a Skodát pedig kizárták.

A Közbeszerzési Döntőbizottság azonban megsemmisítette a lezárásról szóló határozatot. Arra hivatkoztak, hogy a Ganz-Skoda ajánlatával kapcsolatban a BKK bizonyos kérdésekben csak további vizsgálat után tud megalapozott döntést hozni. A Skoda kérte: a KDB mondja ki, hogy a BKK helytelen döntést hozott, de ezt a bizottság visszautasította, viszont további vizsgálatokat kért.

Bár ennek szükségességét a BKK vitatta, az előírásoknak megfelelően újabb hiánypótlást kért be a cseh gyártótól. A felhívásokban egyebek mellett az Alstom céggel való együttműködésre, a Skoda tulajdonosi szerkezetére, a megajánlott jármű egyes műszaki részleteire, valamint egyes karbantartási és oktatási tételek nem megfelelő árajánlatára, elszámolására egyaránt rákérdeztek.

A BKK igazgatóságának egyhangúlag meghozott döntése alapján végül a Ganz-Skoda ajánlatát több okból is érvénytelennek minősítették: az indoklás szerint nem tudták bizonyítani, hogy tulajdonosi szerkezetük megfelel a jogszabályi előírásoknak, szakmailag és műszakilag is alkalmatlannak bizonyult a pályázat, emellett az oktatásra és a karbantartási eszközökre vonatkozó ajánlatuk nem volt megfelelő, a beadott árajánlat pedig gazdaságilag ésszerűtlen volt.

Ha a december 30-án kihirdetett eredmény ellen jogorvoslati kezdeményezés nem érkezik, akkor a szerződést már januárban megköthetik a CAF-fal, ez esetben az első járművek 2015 augusztusában érkezhetnek meg Budapestre. Jelezték, hogy a jogvita miatt a szállítás befejezése és a projekt villamosok szállítására vonatkozó részének zárása 2015 végéig már nem teljesíthető.

A BKK közleményében azt is írják: a fővárosi önkormányzat és a BKK nem tehető felelőssé a jogorvoslati eljárás elhúzódása, a KDB későbbi döntése miatt kialakult késedelem és ebből következően a 2007-2013-as uniós finanszírozási időszakban fennálló finanszírozási hiány miatt. A Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottságnak javaslatot készítettek elő, ezt a kormány elfogadta, így a következő ciklusban is biztosítják a projekt uniós támogatását – ígérik.

A cseh Skoda Transportation a.s. magyarországi leánycége, a Ganz-Skoda Zrt. korábban bírósági úton kért elégtételt amiatt, hogy a társaság szerint a Budapesti Közlekedési Központ valótlan tényeket tartalmazó és a Skoda jó hírnevét sértő állításokat tett közzé október 22-én. A Fővárosi Törvényszék azonban elutasította a keresetet.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Menet közben kapott agyvérzést egy kamionsofőr az M1-esen

Menet közben kapott agyvérzést egy kamionsofőr az M1-esen

„Túl kicsi” bikini miatt tartóztattak le egy turistát a Fülöp-szigeteken

„Túl kicsi” bikini miatt tartóztattak le egy turistát a Fülöp-szigeteken

Életfogytiglant kapott a cellatársát halálra kínzó három férfi

Életfogytiglant kapott a cellatársát halálra kínzó három férfi

Van itt egy robotkéz, amely magától megtanulta, hogyan kell kirakni a Rubik-kockát

Van itt egy robotkéz, amely magától megtanulta, hogyan kell kirakni a Rubik-kockát

Ezek a kutyák nemcsak mosolyognak, flörtölnek is

Ezek a kutyák nemcsak mosolyognak, flörtölnek is

iPhone-osok, figyelem: sürgősen frissíteni kell az iTunes-t

iPhone-osok, figyelem: sürgősen frissíteni kell az iTunes-t