szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az első világháborúban jégbe fagyott katonák holttestei bukkantak elő az olaszországi Trento tartományban, ahol négy éven át hófödte hegyoldalakon harcoltak egymással Olaszország és az Osztrák–Magyar Monarchia seregei.

Az olvadó gleccserből az elmúlt években fegyverek, katonai eszközök és mumifikálódott holttestek tucatjai kerültek elő - írja a Blikk.

A lapnak Franco Nicolis, a trentói Régészeti Örökségvédelmi Iroda igazgatója azt mondta, hosszú, meleg időszakok során akár négy-öt világháborús holttestet is szoktak találni, de a hegyek nagy részét nem fésülik át, így jóval több katona holttestét rejthetik még a hegyek, egy-egy csatában ugyanis a feljegyzések szerint 30-40 ember is nyomtalanul eltűnt.

A mumifikálódott holttestek közül eddig még csak egy olasz katonát sikerült név szerint is azonosítani, de egy 2012 nyarán talált holttest vizsgálata például kiderítette, hogy egy 17 éves fiú maradványait találták meg, akivel egy tüzérségi lövedék repesze végzett.

"A srapnel még ott volt a koponyájában. A Monarchiáért harcolt, könnyen lehet, hogy magyar fiú volt" – mondta el Nicolis, aki hozzátette, a frontvonal jó része 3000 méter magasban húzódott.

Olasz régészek egy 3630 méter magasan végzett ásatáson rábukkantak egy fából épített viskóra is, amely az osztrák–magyar hadsereg által üzemeltetett kötélpálya motorját rejtette: ezen szállították az utánpótlást a csapatoknak. "A kunyhóban magyar pénzérméket, cseh képeslapokat és cirill betűs újságokat is találtunk" – mondta Franco Nicolis.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!