szerző:
MTI

Már 27 ezren jelentkeztek Fidesz-aktivistának, de százezret várnak - közölte Kocsis Máté, a párt kommunikációs igazgatója. Szerinte a Gyurcsány-névre gyűlnek.

Már 27 ezren jelentkeztek a Fidesz által életre hívott Magyar Csapat nevű szerveződésbe, hogy részt vegyenek a kormánypártok választási felkészülésében - mondta Kocsis Máté, aki azt állítja, hogy a jelentkezések üteme felgyorsult, mióta bejelentették kedden a baloldali pártok közös listáról szóló megállapodását. Új fejlemény volt a megállapodásban, hogy helyet kapott benne Gyurcsány Ferenc is.

Kocsis azt mondta, hogy a következő egy hónap több mint száz "rezsifóruma" mellett a Fidesz-KDNP mintegy háromszáz nagyobb rendezvényre készül a kampányidőszakban. Terveik szerint a választási felkészülést segítő aktivistáik száma el fogja érni a százezret. Emellett 22 ezer ember kerül majd be Fidesz-KDNP-s delegáltként a szavazókörökbe, az ő felkészítésük megkezdődött jogászok, választási szakértők részvételével - tájékoztatott.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Megismételhetik a polgármester-választást Jászberényben

Megismételhetik a polgármester-választást Jászberényben

Hajléktalan szépségnap

Hajléktalan szépségnap

Palkovics kész magasabb bérleti díjat is fizetni a budavári önkormányzati lakásért

Palkovics kész magasabb bérleti díjat is fizetni a budavári önkormányzati lakásért

Jankovics Marcell és Gyulai Líviusz életműdíjat kaptak

Jankovics Marcell és Gyulai Líviusz életműdíjat kaptak

Nagyüzemben hamisított BKV-bérleteket két férfi

Nagyüzemben hamisított BKV-bérleteket két férfi

"Aki a magyar kultúra, tudomány és oktatás szabadsága érdekében tenni kíván, csatlakozzon!" - egyesületként folytatja az ADF

"Aki a magyar kultúra, tudomány és oktatás szabadsága érdekében tenni kíván, csatlakozzon!" - egyesületként folytatja az ADF