szerző:
MLF

Még mindig akadozik az a szoftvert, aminek bevezetése év elején káoszt okozott az iskolákban. A minisztérium arra büszke, hogy megszüntette a korábbi évek pazarlását, ám a papíron 543 millióért megvett rendszer a fejlesztése miatt ennél sokkal többe kerül. Ráadásul egy fél év múlva újat kell venni.

"Első ránézésre sajnos a Magiszter egy a Taninformnál kényelmetlenebbül használható, nem kiforrott rendszer" – számolt be az 543 millió forintból megvásárolt iskolai szoftverrel kapcsolatos tapasztalatairól január 5-én egy vidéki iskola igazgatóhelyettese. A pedagógus egy olyan levelezőlistán osztotta meg a tapasztalatait, ahol számos tanár panaszkodott, amiért év közben, a két ünnep között, majd újévben kellett az adminisztrációval foglalkozniuk, feladniuk a régi szoftverüket a minisztérium által biztosított rendszerért.

Egy, a hvg.hu birtokába jutott minisztériumi levél szerint az intézményeknek az év végéig kellett kimenteniük az összes adatot az érdemjegyektől a hiányzásokon keresztül az órarendig a korábban használt adminisztrációs szoftverből, hogy januárban betölthessék az állam által biztosított rendszerbe. Erre Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár december 20-án – egy nappal a téli szünet előtt – figyelmeztette újra az intézményvezetőket.

Míg korábban az iskolák és a fenntartóik válogathattak 4-5 akkreditált szoftver közül, az idei tanévben megszűnt az erre költhető informatikai állami támogatás, helyette az állam egy darab, az iskolák által ingyenesen használható rendszert, a Magisztert tette elérhetővé.

Gyakori hibaüzenetek

"Két hétig próbálkoztunk a Magiszterrel, de nem tudott alkalmazkodni az iskolánk igényeihez, a kiscsoportos művészeti képzés adatait nem volt képes kezelni. Így még mindig a régi szoftvert használjuk, és próbáljuk előteremteni a pénzt a mostani rendszer fenntartásához februártól" - magyarázta az egyik középiskola tanára, miért nem akarnak az államil által ingyen biztosított rendszerbe belépni.

Mint arról pénteken az Index is beszámolt, hetekkel az átállás hivatalos kezdete után is folyamatos gondok vannak az új szoftverrel. "Ma működött a Magiszter, de sajnos az adatáttöltést nem tudtuk megcsinálni, állandóan hibát jelzett. Az igazgatóm persze tiszta ideg. Megpróbált papíros naplót rendelni, de csak hetek múlva tudnának szállítani" – mondta január 3-án a hvg.hu-nak egy vidéki iskola tanára, aki szerint hiába kérlelték, a fenntartójuk, a Klebelsberg Központ nem adott egyértelmű útmutatást, mi tegyenek, ha nem működik az e-napló.

Belépés a weboldalra
©

Az adatkinyerés egyik napján, december 30-án a hvg.hu azt tapasztalta, hogy a Magiszter.net oldala elérhetetlen volt, nem lehetett belépni, a rendszer "Proxy Errort" jelzett. Az Indexnek pénteken egy pedagógus arról számolt be, hogy a rendszer fél napra leállt, korábban gyakoriak voltak a hibaüzenetek, "nem volt felkészülve a rendszer, hogy minden iskola egyszerre elkezdi használni". "Kíváncsiságból én is elvégeztem a migrációt, megtörtént a fájlok feltöltése, de első ránézésre az adatok töredéke került át és ezek is egyelőre használhatatlan állapotban vannak. (…) Nyugtasson már meg valaki a listán lévők közül, (…) hogy holnap naplózni tud a kollégája a Magiszterben!" – írta pár nappal ezelőtt az említett levelezőlistára egy tanár.

December közepén egy, az átállás szükségességét megkérdőjelező tanár az Emberi Erőforrások Minisztériumához fordult, arra kérve a tárcát, adja ki a szoftvervásárlásra vonatkozó közérdekű adatokat. A hvg.hu birtokába jutott válaszlevél szerint a minisztérium határidőn túl válaszolt, magyarázatként "informatikai problémára" hivatkozott, azt állítva, a pedagógus emailje nem futott be időben a tárcához. Ebben az Emmi azt írta, decemberben végeztek egy felmérést, mely szerint 402 intézmény készült az adatok átemelésére, január 6-ig pedig 225 intézmény végezte el a migrálást. Mint a levélből kiderül, az iskolák többsége (179) csak a legfontosabb adminisztrációs adatokat töltötte át, mindössze 46-an migrálták a jegyeket, hiányzásokat, illetve a napló további adatait.

Blama?

"Óriási szakmai blama, hogy 225 intézmény miatt összeomlik a rendszer. Ha tényleg igaz, hogy szeptember óta tervezik az átállást, felkészülhettek volna a rendszergazdák a terhelés növekedésére” – véleményezte a Magiszter többszöri leállását a hvg.hu-nak egy névtelenséget kérő szakember, akinek cége több éve a piacon van, és közel 100 iskolának szolgáltatat digitális naplót. Azt elismerte, hogy náluk is hullámzó a terhelés, és nem kifizetődő folyamatosan akkora szervert működtetni, amit csak a megugró belépések idején használnak ki, de szerinte a technológia és az IT-szektor fejlettségének köszönhetően már vannak olyan megoldások, amivel nagyon egyszerűen, "egy kis számolással kiküszöbölhető" a gond.

Gyakori hibaüzenet
©

A minisztérium a hvg.hu-nak küldött korábbi levelében a korábbi időszak pazarlásaival indokolta az átállást. Mint írták: míg most egy évre 543 millióból vették meg a Magisztert, 2012-ben az akkreditált szoftverekre összesen 2,6 milliárdot költöttek. A piacon lévő – most fokozatosan kiszoruló – cégek közül kettőnek a vezetője azt mondta a hvg.hu-nak, a minisztérium által közölt milliárdos összegben nemcsak a szoftver licence volt benne, hanem a fenntartás, a fejlesztés, a tanárok felkészítése, oktatása. Az egyik cég azt állította a hvg.hu-nak, korábban ők még ingyenwifit is kiépítettek az iskolákban, csak őket válasszák.

A hvg.hu-nak több pedagógus pont azért panaszkodott, mert január 6-án úgy kezdték el használni a Magisztert, hogy akkor látták először a rendszert belülről. A minisztérium leveléből pedig az derül ki, hogy az 543 milliót kizárólag a szoftver licencére költötték a 2013/2014-es tanévre, miközben a korábbi szolgáltatókkal novemberre állapodtak meg a náluk lévő adatok átadásról, tehát az átálló iskolák legfeljebb a második félévben használják ennyiért a rendszert. Ráadásul a rendszer üzemeltetését, a support szolgáltatást az állami háttérintézmény, az Educatio végzi – ami további közpénzt emészt fel. További pénzbe került, hogy a korábbi szolgáltatók átadják az adataikat az államnak.

A kormány intézménye másképp látja

„Az intézmények által jelzett problémák zöme az eltérő adattartalmak migrálási nehézségeiből, tehát az esetek egyedi kezeléséből, illetve az eddig nem ezt a szoftvert alkalmazók ismeretlentől való félelméből fakad” – írta cikkünk megjelenése után a hvg.hu-nak az Educatio Nonprofit Kft., amely hangsúlyozta, mindkét feladat megoldására felkészültek.

A kormányzati háttérintézmény szerint a Magiszter bevezetése szeptember óta folyamatosan zajlik. „Az intézményi felmérések eredményei alapján első körben azok kaptak hozzáférést a rendszerhez, akik nem kívántak korábban használt rendszerekből adatokat átemelni. Ezeket az intézményeket szeptember-december folyamán folyamatosan kiértesítettük és megkapták a rendszerhasználat megkezdéséhez szükséges felhasználói fiókokat, továbbá az indulást segítő leírásokat, valamint az ügyfélszolgálatunk illetve egyéb segédanyagok elérhetőségeit” – írta az Educatio.

A háttérintézet szerint „a migrációs szolgáltatás legalább január végéig elérhető, tehát akár félévzárás után is van lehetőség az új rendszer kipróbálására és bevezetésére. Az e-naplós adatokat is átemelő migráció valójában csak az érintett intézmények egy szűk körénél szükséges, az ezzel kapcsolatos igényfelmérésünk alapján a több mint 3200 intézményből mindössze 201 intézmény jelezte, hogy élne ezzel a lehetőséggel”.

Sok hűhó Emmiért

Az állam 6600 feladatellátási hely számára vette meg 543 millióért a licencet. Ez azt jelenti, hogy a minisztérium a teljes magyar közoktatást le akarta fedni az ügylettel, hiszen a tárca közlése szerint 3213 intézmény van az országban (ezek tagintézményei, illetve az alap- és középiskolák, gyógypedagógiai intézmények, köznevelési kollégiumok teszik ki a 6600 helyet). A minisztérium január elején a hvg.hu-val azt közölte, nemcsak a tankerületek, hanem minden fenntartó számára ingyen biztosítja a szoftvert, így az egyházak és az iskolát fenntartó alapítványok számára is.

Ennek fényében meglepő, hogy csak 402 intézmény készült decemberben az átállásra, január elején pedig 225-en pakolták át az adataikat. Igaz, a közérdekű adatokat kérő tanárnak a tárca azt írta, hogy december végére "1850 intézmény már használta is a Magisztert". Csakhogy a levélből az is kiderül, hogy ezek többsége nem akart adatokat migrálni, tehát korábban vagy nem használtak semmilyen elektronikus adminisztrációs rendszert, vagy kisebb részük a 2006-ban akkreditált, a piacon már elérhető Magisztert használta. Az Emmi a hvg.hu-val azt közölte, az iskolák közel fele nem használt semmilyen adminisztrációs szoftvert – nekik nem is okoz gondot most az átállás. Miután a Magiszter bevezetése nem kötelező, kérdés, hogy a digitalizációnak eddig ellenálló iskolák most kihasználják-e az Educatio által kiosztott fiókok kínálta lehetőséget.

Két cég is azt jelezte a hvg.hu-nak, többtucatnyi iskola jelezte feléjük, kértek hozzáférést a rendszerhez, hogy kipróbálják, de inkább maradnak a régi szoftvernél, vállalva, hogy kifizetik saját forrásból a költségeit.

Zavaros beszerzés

Mint arról korábban a hvg.hu beszámolt, a licenc beszerzésére tavaly nyáron nem írtak ki új pályázatot, a piacon lévő cégeket nem versenyeztették meg, sőt egy olyan konzorciumtól vásároltak, amely korábban nem foglalkozott oktatási szoftverekkel. A 3 cégből álló konzorcium még egy 2009-es szoftverpályázaton nyert, ennek alapján szállíthattak ők, ám nem fejlesztettek ki új rendszert, hanem megvették a piacon már meglévő Magisztert.

 

Egy 2011-ben megjelent, államilag finanszírozott kutatás szerint a Magiszterrel korábban is akadtak gondok. A 2008-ban az 54 oktatási intézményt üzemeltető Székesfehérvár önkormányzata azt írta, sajnálják az évi 10-20 milliót, amit a Magiszterre költenek, mert bizonyos adatokat nehezen szolgáltat, azok időnként elvesznek, többször kell őket rögzíteni, de nem javasolta, hogy más, államilag akkreditált rendszerre álljanak át, mert azokkal is ilyen gondok voltak.

 

A tanulmány szerint az állam 2006-ban 5 rendszert ismert el, ezekre lehetett költeni az éves állami támogatást, vagy az iskola saját költségén valamilyen el nem ismert szoftvert használhatott. A kutatás szerint az eredeti terv az volt, hogy minden évben lesz új akkreditáció, hogy új szereplők, új fejlesztések jelenhessenek meg a piacon, de 2006 után ez elmaradt. A Magiszert kifejlesztő cég honlapja szerint 500 iskola használta a szoftverüket, ám egy kormány számára készített, a hvg.hu birtokába jutott elemzés szerint 2008 és 2010 között évről évre kevesebbet áldoztak erre a licencre. Egy 2012-es, az iskolai szoftverek használatát kutató szakdolgozat szerint 102 iskolában kevesebb mint 10 használta a Magisztert e-naplóként, és ha igen, nem bíztak benne, papíron is vezették a jegyeket. A 2011-es állami kutatás szerint a Taninform nevű rendszert használták a legtöbben, ám a szoftvert kifejlesztő cég, a Commintment most kivonul a piacról.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
M. László Ferenc Itthon

„Az igazgatóm tiszta ideg” – újabb káosz az iskolákban

Egy 543 millió forintért megvett iskolai adminisztrációs rendszert ajánl a kormány az iskolaigazgatóknak. A szoftver bevezetése nem kötelező, de amelyik iskola marad a régi rendszerénél, annak állnia kell a cechet. Az államilag támogatott szoftver a tanároknak nem lett időben bemutatva, miközben elvben már a téli szünet után sok helyütt ezt kellene használni. A szoftver egyébként nem új fejlesztés, a kormány lényegében az egyik vetélytársat emelte a többi fölé. Az ügy érdekessége, hogy az átalakítás legnagyobb vesztese egy Fidesz-közeli cég.