A Kisalföld egyik olvasója pénteken 11 órakor készült fotója szerint a győri Fehérvári úti vasúti kereszteződésben nyitva maradtak a sorompók, miközben egy tehervonat haladt át az úttesten. "Szerencsére a szerelvény lépésben, hangjelzéssel közelítette meg az átjárót, de így is hajmeresztő élmény volt!" - írta a fotó mellé
Jött a vonat, de a sorompó állt mint a cövek
Fénykép is készült róla: Győrben, egy vasúti átjáróba úgy érkezett meg egy dízelmozdony vontatta szerelvény, hogy a sorompó nyitva maradt. Baleset szerencsére nem történt.

Azahriah ismét odaszúrt a kormánynak
Zivatar miatt riasztást és figyelmeztetést is kiadtak
„Fuck Orbán” – skandálta a tömeg a Kneecap lengyelországi koncertjén
Washington Post: Az USA teremtette a békés és jólétben élő világot, de most éppen az ellenkező irányban halad
Trump közelebb vezényel két atomtengeralattjárót Oroszországhoz
Átveréssel, éheztetéssel és fogvatartással is toborozzák az orosz katonákat, a dezertőrökkel pedig kegyetlenül elbánnak
Országos csúccsal jutott döntőbe 50 méter háton Kós Hubert
A MÁV szerint már újraindultak a vonatok Győrnél, de olvasónk máshogy éli meg a helyzetet
Kocsis Máté bejelentette, hogy megalakul a Zebra Digitális Polgári Kör
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.