Bajnai örül az új, konzervatív erőnek az összefogásban

A tervek szerint szerdán írják alá az összefogás pártjai és a Bokros Lajos-féle MoMa azt a megállapodást, amely szerint utóbbi támogatja az ellenzéki pártszövetséget az országgyűlési választáson.

  • MTI MTI
Bajnai örül az új, konzervatív erőnek az összefogásban

Egy liberális-konzervatív erővel színesedik az összefogás azzal, hogy a Bokros Lajos nevével fémjelzett Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) is támogatja megállapodás alapján az ellenzéki pártszövetséget – jelentette ki Bajnai Gordon, az Együtt-PM vezetője szerdán, az ATV Start című műsorában.

Azt mondta, az összefogás ugyanis arról szól, hogy sokszínű erők kötnek szövetséget azért, hogy megállítsák Magyarországot a zsákutca felé vezető lejtőn.

Hozzátette, ebből a zsákutcából ki kell jönni, és ebben egyetértenek Bokrosék is, ugyanakkor olyan program megvalósítására kértek garanciát, amelyet magukénak vallanak a baloldali összefogás pártjai is. Vagyis a jogállam, az alkotmányosság, az arányos választási rendszer helyreállítása, illetve a fegyelmezett gazdaságpolitika megvalósítása; ezt elvi alapon támogatja a MoMa, listás helyeket nem kértek – mondta Bajnai Gordon.

A tervek szerint szerdán írják alá az összefogás pártjai és a MoMa azt a megállapodást, amely szerint utóbbi támogatja az ellenzéki pártszövetséget az országgyűlési választáson.

 

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.