Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A garázst valaki még kedden feltörte, a helyszínelők a bejelentést követően találtak rá a robbanóanyagokra.
Több mázsa pirotechnikai terméket találtak a rendőrök egy nyíregyházi garázsban - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense pénteken az MTI-vel. Fehérvári Marietta elmondta, hogy a szabálytalanul tárolt, az 1-3. pirotechnikai osztályba tartozó termékek között volt tiltott eszköz, így vetőcsöves bomba és petárda is. A garázst valaki még kedden feltörte, a helyszínelők a bejelentést követően találtak rá a robbanóanyagokra - tette hozzá a százados.
A termékeket az intézkedő rendőrök lefoglalták, azokat a készenléti rendőrség munkatársai szállították el. A rendőrség szabálysértési eljárást indított az ügyben.
Az 1-es pirotechnikai osztályba sorolt tűzijátéktermékek szabadon vásárolhatók, azokat 14 éven felüliek hozhatják működésbe. A 2-es osztályba soroltakat 16 éven felüliek használhatják egész évben, egy kilogrammos mennyiségben, a fellövés helyszíne azonban nem lehet közterület. A 3. osztályba tartozókat viszont csak pirotechnikusok vásárolhatják.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.