Schmuck Andor nemzetközi elismerésként értékelte, hogy pártja részt vehet a demokratikus baloldalhoz tartozó politikai szervezetek nemzetközi fórumán, Tuniszban. Közlése alapján a Progressive Alliance nevű tanácskozásán 45 ország szociáldemokrata pártjának vezetője vesz részt.
A Szociáldemokraták elnöke hangsúlyozta, Budapest elnevezésű cselekvési tervük részeként októberre Magyarországra hívták a szociáldemokrata pártok vezetőit, hogy egy, a világ időseinek problémáival foglalkozó, a nemzetközi emberjogi egyezményhez hasonló charta létrehozásról tárgyaljanak.
Schmuck Andor elmondta: a tuniszi konferencia szociáldemokrata részvevői egyértelműen állást foglaltak a neoliberális gazdaságpolitikával szemben, amely - szerintük - nem segíti az emberek boldogulását és így a szegénység egyik legfőbb okozója.
"A valódi baloldali gondolkodás a szegénység felszámolását és a rászoruló társadalmi csoportok szociális jogainak biztosítását tűzi ki célul" - fogalmazott a Szociáldemokraták elnöke.