Rács mögött marad a skálás rabló

A büntetés-végrehajtási bíró nem jogerős elsőfokú döntése szerint nem bocsátható feltételes szabadságra az a férfi, akit több más bűncselekmény mellett a budai Skála áruház pénzszállító autójának kirablása és több ember életének kioltása miatt ítélt életfogytig tartó fegyházbüntetésre a Legfelsőbb Bíróság 1996-ban – közölte a Szegedi Törvényszék csütörtökön.

  • MTI MTI
Rács mögött marad a skálás rabló

Bene Lászlót több emberen, részben előre kitervelten, részben nyereségvágyból, részben aljas indokból elkövetett emberölés bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a bíróság.

A feltételes szabadságra bocsátással kapcsolatos döntés előtt a bíróság a büntetés-végrehajtási intézet által adott vélemény és a rendelkezésre álló egyéb iratok alapján, valamint az elítélt meghallgatásával vizsgálta a férfi későbbi életvezetésével kapcsolatos szándékát.

Ezek alapján a nyomozási bíró megállapította, nem vonható le az a következtetés, hogy az elítélttel szemben kiszabott büntetés célja az eddigi szabadságelvonással, további szabadságelvonás nélkül is elérhető lenne.

A jogszabályoknak megfelelően a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét a bíróság 2016-ban újra megvizsgálja. A bíróság végzése ellen az elítélt és védője fellebbezett, így a döntés nem jogerős.