Jövő héten akár már nyár is lehet

Pénteken kevesebb lesz a csapadék, mint csütörtökön volt, de ugyanúgy szükség lesz esernyőre. Hétvégén szintén lesznek záporok, zivatarok, de fokozatosan melegszik a levegő.

  • hvg.hu hvg.hu
Jövő héten akár már nyár is lehet

Pénteken még többfelé számíthatunk esőre, záporokra, északkeleten zivatarokra is, de napközben kelet felől már több helyen is felszakadozhat a felhőzet. A szél nyugaton még viharos lehet, másutt viszont mérséklődni kezd a légmozgás. Keleten, északkeleten viszont már 20°C köré melegszik a levegő, nyugaton marad a hűvösebb idő – olvasható az Időkép előrejelzésében.

Szombaton is többfelé kell számítani záporokra, zivatarokra, akár hevesebbek is előfordulhatnak felhőszakadással, esetleg jégesővel. Nyugaton és a zivatarok környezetében erős, viharos lehet a szél, de kissé melegszik az idő.

Vasárnap és hétfőn még számítani kell záporok, zivatarok kialakulására. A délies szél időnként élénk, északnyugaton hétfőn erős lehet. Hétfőn már mindenhol 20 fok fölé emelkedhet a hőmérséklet.

Folytatódik a lassú felmelegedés, keddre és szerdára jelenleg naposabb, nyugalmasabb idő ígérkezik, akár nyárias hőmérsékletekkel.

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.