Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Felfüggesztette a nyomozást a Lazáry Viktor fideszes önkormáyzati képviselő körül kialakult drogbotránnyal kapcsolatban a rendőrség – közölte a nyugat.hu portál, amely a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) döntéséről szóló határozat másolatát is közzétette. Azt viszont a beszámoló szerint a hatóság elismerte, hogy a bűncselekmény elkövetése beigazolódott, az ominózus bulihajón ugyanis a szakértők kokain nyomait mutatták ki.
Gyakorlatilag leállították a nyomozást a szombathelyi drogügyként elhíresült feljelentéssel kapcsolatban – írta a nyugat.hu, amely bemutatta az NNI május 8-i keltezésű határozatát is.
„Az ügyben szombathelyi képviselők kerültek összefüggésbe kábítószer fogyasztásával. A feljelentő feljelentéséhez mellékelt videofelvételen egy férfi – akiben többek hasonlóságot véltek felfedezni Lazáry Viktor szombathelyi önkormányzati képviselővel – kábítószer-fogyasztáskor szokásos mozdulatokat tett" – fogalmaz a határozat.
A hatóság szerint a bűncselekmény elkövetése beigazolódott, a hajón ugyanis a szakértők kokain nyomait mutatták ki, a videoszakértő pedig megállapította a felvétel készítésének helyét. Az NNI szerint azonban nem bizonyítható, hogy Lazáry kapcsolatba került a kábítószerrel, és az sem, hogy róla készült a videofelvétel. A kábítószert szállító és azt átadó személyek kilétét sem sikerült kideríteniük, azt is kijelentik, hogy a nyomozás folytatásától sem várható eredmény.
De azt is megjegyzik, ha az elévülési határidőn belül az elkövetők kilétét megállapítják, az eljárást folytatják.
Czeglédy Csaba ellenzéki városi képviselőt, aki a feljelentést is tette és most panaszt tett a nyomozás felfüggesztése miatt, a portálnak azt mondta, a legfontosabb az, hogy kiderült, bőven volt alapja a feljelentésnek és az eljárásnak. De hozzátette, érti a helyzetet, a felsőbb akarat hiányában, nagy szembeszélben nyomozni is nehéz.
Szerinte az ügy tanulsága az, hogy szívj el egy füves cigit és rád ront a terrorelhárítás, kokainozz a haverjaiddal egy balatoni hajón, és nem történik semmi. Kijelentette, a hatóság beazonosította a helyszínt, a videofelvételen szereplő beazonosításáról annyit mondott, hogy aki úgy mozog, mint egy kacsa, úgy hápog, mint egy kacsa, az kacsa, úgyhogy mindenki döntse el, kit is lát a videón.
Czeglédy Csaba azt is mondta, biztos abban, hogy lesz még olyan bizonyíték, ami elegendő lesz az eljárás folytatására, és reméli, a felfüggesztés nem jelenti azt, hogy a rendőrség nem keresi a szombathelyi kábítószerdílereket. Most a panasz mellett igazsági antropológus szakértő kirendelését is kéri, aki meg tudja állapítani, ki is van a felvételen. Lazáry Viktor az ügyben nem akart nyilatkozni a nyugat.hu-nak.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.