Simicska Lajos nevet váltott a DK szerint

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Simicska Lajos maradt a nemzeti fejlesztési miniszter Magyarországon, hiszen Seszták Miklós miniszterjelölt az ő meghosszabbított keze – mondta Molnár Csaba, a DK színeiben politizáló független országgyűlési képviselő, az Országgyűlés gazdasági bizottságának tagja, miután a testület kinevezése előtt meghallgatta a miniszterjelöltet.

  • MTI MTI
Simicska Lajos nevet váltott a DK szerint

"Korábban is a fejlesztési miniszteri pozíciót Simicska Lajos töltötte be, csak valaki másnak hívták, ugye legutoljára Németh Lászlóné volt" – mondta Molnár Csaba. A DK véleménye szerint továbbra is Simicska Lajos marad a nemzeti fejlesztési miniszter Magyarországon.

Molnár Csaba szerint Simicska Lajosnak egy meghosszabbított kézre van szüksége, és mivel Seszták Miklósnak "zavaros gazdasági ügyei vannak, ezért nyilván Simicska Lajos könnyen tudja őt fogni". Hangsúlyozta, nem az ország érdeke, hanem Orbán-Simicska érdeke szerint döntött a gazdasági bizottság fideszes többsége, amikor támogatta Seszták Miklós kinevezését.

A DK-s képviselő Seszták Miklós "totálisan alkalmatlanságát" azzal is indokolta, hogy ellentmondásosan nyilatkozott a bizottság előtt offshore ügyeiről, először azt mondta, az ügyek jelentős részében ügyvédként működött közre, később azonban "kénytelen volt elismerni", hogy volt olyan ügy, amelyben tulajdonosként, volt, amelyben a cég tisztségviselőjeként vett részt.

Molnár Csaba beszámolt arról is, hogy tartózkodtak a Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter-jelölt alkalmasságáról döntő szavazáson nemcsak a gazdasági, hanem külügyi bizottságban is. Úgy indokolt, bár a jelenlegi közigazgatási és igazságügyi minisztert sem tartják alkalmasnak új tisztségére, de különbséget akartak tenni közte és Seszták Miklós között.

Elmondta, nemmel szavaztak a gazdasági bizottságban Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter újbóli kinevezésére, mert "elképesztően" magas az államadósság, illetve az ő politikájának is köszönhető, hogy a hétfőn nyilvánosságra hozott OECD-adat szerint az uniós tagállamok közül Magyarországon éhezik a legtöbb gyermek.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.