szerző:
MTI

Csender Levente, aki egy ütéssel leterítette egy tokaji kocsmában Kukorellyt, azt mondta, tiszteli a volt LMP-s politikus munkásságát, pillanatnyi túlfűtöttség eredménye volt a tetlegesség. Felhívta a leütött írót, aki elfogadta a bocsánatkérését. A rendőrség nyomoz a történtek ügyében.

Csender Levente bocsánatot kért Kukorelly Endrétől, amiért megütötte, és közleményben tudatta, sajnálja a Tokajban történteket.

"Sajnálom a történteket. Kukorelly Endre írói munkásságát tisztelem, költészetét pedagógusként tanítottam. Az incidens pillanatnyi érzelmi túlfűtöttség következménye volt, semmilyen személyes, politikai és egyéb oka nincs. Endrét felhívtam, bocsánatot kértem tőle, amit ő elfogadott. Amint lehet, személyesen is meglátogatom" – írta Csender Levente pénteki közleményében.

Kukorelly Endre
©

A Tokaji Írótábor két résztvevője, Kukorelly Endre és Csender Levente Tokaj belvárosában egy szórakozóhelyen augusztus 13-án, éjjel 11 óra után összeszólalkozott, majd Csender Levente megütötte Kukorelly Endrét, aki nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, sebét kórházban kellett összevarni.

A történtek után a tábor résztvevői megkérték Csendert, hogy utazzon haza.

Szentmártoni János, az írótábor kuratóriumának elnöke azt mondta: tudomása szerint mind Csender, mind Kukorelly több bort ivott a kelleténél. Csender Levente énekelt, Kukorelly Endre pedig szóvá tette, hogy hamis a hang, ez után csapta le Csender. A két férfi között korábban semmiféle személyi konfliktus nem volt – tette hozzá Szentmártoni János.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság közölte: a rendőrség súlyos testi sértés bűntettének gyanúja miatt indított eljárást.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Többet dolgoztak idén az alkalmi és idénymunkások, mint a korábbi években

Többet dolgoztak idén az alkalmi és idénymunkások, mint a korábbi években

Szombathelyen szoros versenyben, de legyőzte a Fideszt az ellenzéki összefogás

Szombathelyen szoros versenyben, de legyőzte a Fideszt az ellenzéki összefogás

Fölényesen nyert a költségvetési csalással vádolt fideszes polgármester Méhkeréken

Fölényesen nyert a költségvetési csalással vádolt fideszes polgármester Méhkeréken

Az ellenzéki Nyirati Klára lett a bajai polgármester

Az ellenzéki Nyirati Klára lett a bajai polgármester

Ellenzéki többség a fővárosi közgyűlésben

Ellenzéki többség a fővárosi közgyűlésben

Tizenkét településen sem tudtak polgármestert választani

Tizenkét településen sem tudtak polgármestert választani