„Úgy volt, hogy ma is megyek Munkácsra, de a történtek után: dehogyis megyek"
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Tűz keletkezett szombat délután egy debreceni kilencedik emeleti lakás erkélyén, a tűz átterjedt az egyik szobára, a lakóépület két szintjét kiürítették - közölte a hajdú-bihari katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője.
Kelemen-Madai Petra elmondása szerint a tűz a tócóskerti lakótelep egyik tízemeletes lakóházának kilencedik emeletén történt.
Az erkélyen fa és papírhulladék és berendezési tárgyak kaptak lángra, és a tűz átterjedt a másfél szobás lakás egyik helyiségére is. Mintegy húsz tűzoltó dolgozott a lángok megfékezésén, a nyolcadik és kilencedik emeleten lakóknak átmenetileg el kellett hagyniuk az otthonukat, amíg az egész épületet átszellőztetik.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.