szerző:
MTI/hvg.hu
Tetszett a cikk?

Bekérette a külügy André Goodfriend amerikai ideiglenes ügyvivőt a magyarországi civil társadalom helyzetéről Barack Obama amerikai elnök beszédében elhangzottak, valamint az ügyvivő csütörtöki televíziós interjújában elmondottak miatt. Az ügyvivő nemrég azt mondta: szerinte Magyarország imidzse csorbát szenved, ha nem rendezi megnyugtatóan a civilek ügyét, és ilyen képet fog sugallni magáról a szövetségesei felé és erről szólt Obama beszéde is.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) gazdaságdiplomáciai helyettes államtitkára pénteken bekérette André Goodfriend amerikai ideiglenes ügyvivőt a magyarországi civil társadalom helyzetéről Barack Obama amerikai elnök beszédében elhangzottak, valamint az ügyvivő csütörtöki televíziós interjújában elmondottak miatt.

Fülöp Judit, a KKM sajtófőnöke azt közölte az MTI-vel, hogy Magyar Levente a jelenlegi és a volt amerikai elnöknek címzett miniszterelnöki levelekben foglaltakra hivatkozva a találkozón hangsúlyozta, hogy a kormány álláspontja szerint a civil társadalom megfélemlítésével kapcsolatos amerikai állításoknak nincs ténybeli alapjuk.

MTI / Hornéczy Barnabás

A tárca szerint a magyar-amerikai szövetségesi viszony szellemiségével összeegyeztethetetlen, hogy amerikai részről olyan országok között sorolták fel Magyarországot, amelyek "a civil társadalom működését és a demokráciát illetően egyértelműen eltérő kategóriába tartoznak".

A civil társadalmakra nehezedő nyomás a demokrácia eszméjének aláaknázását célozza – mondta az amerikai elnök a Clinton Globális Kezdeményezés elnevezésű szervezet New York-i éves tanácskozásán, a rossz példák között említve Magyarországot. Bejelentette, hogy az USA világszerte innovációs központokat hoz létre a civil társadalmi csoportok támogatására.

A Külgazdasági és Külügy Minisztériumtól úgy reagáltak Obama beszédére, hogy szerintük „nincs ténybeli alapjuk” az amerikai elnök megjegyzéseinek, amelyeket a magyar civil társadalom állítólagos kormányzati korlátozásával kapcsolatban tett.

André Goodfriend az ATV-ben csütörtökön azt mondta, szerinte Magyarország imidzse csorbát szenved, ha nem rendezi megnyugtatóan a civilek ügyét, és ilyen képet fog sugallni magáról a szövetségesei felé.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!