A halaknak a Balatonban nem árt meg a kánikula

Bár a tó vize erősen felmelegedett, a halak a mélyebb rétegekbe menekülve át tudják vészelni a kánikulát, a víz oxigénszintje viszont egyelőre jó.

  • MTI MTI
A halaknak a Balatonban nem árt meg a kánikula

A Balaton oxigénszintje megfelelő, a tó felmelegedése nem veszélyezteti a halállományt - mondta Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) vezérigazgatója az MTI-nek.

Ha a hőségben nagyon lecsökkenne a víz oxigénszintje, az okozhatna halpusztulást, de a Balatonnál most nem kell ettől tartani, a tó vize ugyanis nagyon tiszta, kevés az alga - közölte a vezérigazgató.

A hőség akkor lehet veszélyes, ha hirtelen következik be a felmelegedés. A Balaton fokozatosan melegedett fel, nem jelent problémát a halaknak, hogy most 3-4 fokkal melegebb a víz a szokásosnál - ismertette.

A Balaton nagy kiterjedésű vízfelület, középső részén 3-4 méteres a víz, ami bőven elég arra, hogy különböző hőrétegek alakuljanak ki, és az alsó vízrétegek hűvösebbek - mondta el Szári Zsolt.

Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a halak szokásai megváltozhatnak, és lehet, hogy elhagyják a partközeli részeket, inkább a mélyebb vizet keresik.

A vezérigazgató szerint a jelenlegi hőség a kisebb tavak, például olyan halastavak esetében okozhat kritikus helyzetet, ahol nagy az algásodás és a haltömeg.

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.