szerző:
MTI

"Az egész menekültügy, az egész népvándorlás, az egész megélhetési bevándorlási probléma megfelelő látószögből nem más, mint a liberalizmus identitásválsága" – közölte Orbán Viktor a szeptember 5-i kötcsei polgári pikniken elmondott beszédében, amelynek teljes szövegét most a Demokrata hozta le.

Vége a "liberális blablának" nevezhető szellemi-ideológiai korszaknak, ez új esélyt kínál arra, hogy a nemzeti-keresztény eszmerendszer, gondolkodásmód visszanyerje dominanciáját immár nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában – közölte Orbán Viktor a kötcsei polgári pikniken a Demokrata által közzétett leirat szerint.

"Ez az első jó identitásválság, amit átélek" – fogalmazott a liberális identitás válságával kapcsolatban Orbán Viktor. Meggyőződését fejezte ki, hogy jólétben élni és ezzel egy időben "liberális módon jónak látni magunkat" többé Európában nem lehetséges.

©

A legveszélyesebb kombináció, amit ember ismer a történelemben az, ha az ember gazdag és gyenge. "A liberális filozófiából gyenge Európa következik, amely közben a gazdagságát meg akarja őrizni, de ha gyenge, nem tudja megőrizni" – mondta.

Amellett érvelt, hogy különbséget kell tenni a személyes, egyéni felelősség között és aközött, ami egy modern állam kötelessége: míg a személyes vagyonból adni nem okoz gazdasági problémát, az államiból ellátást, jólétet biztosítani a gazdasági teljesítmény szűkülését eredményezi.

A miniszterelnök szerint Magyarországgal szemben Európát ma a liberálisok uralják, nagyrészt az ő kezükben vannak a konzervatívok gondolatait is közvetítő, interpretáló eszközök, csatornák.

Ezért van az szerinte, hogy ha "egy konzervatív kancellár asszony vagy egy konzervatív miniszterelnök lép hivatalba, annak nincs mit tennie, valamilyen mértékig – és ez a mérték nem kevés – alkalmazkodnia kell ahhoz az eszközrendszerhez, amelyet az eszmeileg tőle különböző emberek tartanak a kezükben. Ettől szenved az európai jobboldal."

Orbán Viktor beszédében a hipokritaság rendszerré szervezett gondolati térségének nevezte a liberalizmust, szervezett képmutatásnak a liberális külpolitikát – amelyben a jónak mondott tettek mögött általában pénz, olaj, nyersanyag van. "Valójában nem jót tettek, amikor méltóztattak szétbombázni Irakot vagy éppen Szíriát, hanem a legrosszabbat", miközben azt szeretnék, hogy a világ elismerje, ők állnak a jó oldalon – tette hozzá példaként. 

Orbán szerint ideje a keresztény irgalom mellé beemelni az érvelésbe a felelősség kifejezést is. Azt mondta, a keresztény identitás fontossági sorrendet rajzol ki: először is felelősek vagyunk a gyerekeinkért, aztán a szüleinkért, majd a lakóhelyünkért, "aztán jön a hazánk, és aztán jöhet minden más". "Tudjuk, a liberális az egész világért felelős, merthogy jó ember, minden fáj neki, ami a világban történik" – vázolta az ellenpólust.

A kormányfő szerint a mostani helyzet tanulsága, hogy a határokat, valamint Magyarország etnikai és kulturális összetételét meg kell védeni, utóbbi erőszakos megváltoztatását nem kényszerítheti ki senki. Emellett fontos az is, hogy az ország sikeres maradjon gazdaságilag, mert e nélkül, "hiába vagy morálisan a tökéleteshez legközelebb eső pozícióban", eltaposnak – folytatta a miniszterelnök, aki negyedikként a "mindennapi patriotizmus" érvényre juttatását emelte ki.

Utóbbiról azt mondta, ez nem szellemi természetű dolog, hanem életösztön, napi rutin, mint az, hogy magyar terméket vásárolunk a boltban vagy magyar embert foglalkoztatunk, ha munkaerőre van szükségünk.

"Ha a kommunikációs, kulturális és egyéb távolságot nem tudjuk áthidalni, ha nem tudjuk vonzóvá tenni a fiatalok számára a mindennapi nacionalizmust, és nem valami rendezetlen, rossz szájszagú, radikális tempóban, amitől az embert kiveri a hideg igazából, tehát ha ettől különböző, friss és fiatalos nyelven nem tudjuk megtenni, akkor ezt a csatát nem mi fogjuk megnyerni" – fogalmazott a kormányfő. Elismerte, "e tekintetben voltunk a legkevésbé sikeresek".

Az idei, szeptemberi kötcsei piknik hallgatóságához fordulva azt mondta, a patrióta, nemzeti alapú, mindennapos életösztönök, életvezetési tanácsok, megfontolások, illetve az ez alapján kifejtett vélemények nincsenek jelen a vitákban, de erre a csatatérre is fel kell menni, és nyerni kell.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Nyolc évig élt együtt az oroszlánpár, aztán a nőstény meggyilkolta a hímet

Nyolc évig élt együtt az oroszlánpár, aztán a nőstény meggyilkolta a hímet

Tim Cook követeli: vonja vissza a Bloomberg a „kémkedő rizsszemekről” szóló cikket

Tim Cook követeli: vonja vissza a Bloomberg a „kémkedő rizsszemekről” szóló cikket

A városban élő patkányok igazi gourmet-k a vidékiekhez képest

A városban élő patkányok igazi gourmet-k a vidékiekhez képest

Kitüntették Beer Miklós váci megyéspüspököt

Kitüntették Beer Miklós váci megyéspüspököt

30 éve volt az utolsó október 23-a, amikor a pártállam még ki tudta mutatni a foga fehérjét

30 éve volt az utolsó október 23-a, amikor a pártállam még ki tudta mutatni a foga fehérjét

A jóhiszemű és a simlis cégvezetőkön is segít az Alkotmánybíróság döntése

A jóhiszemű és a simlis cégvezetőkön is segít az Alkotmánybíróság döntése