Tiszteletben kell tartani a britek döntését, minden nemzetnek joga van maga dönteni a saját sorsáról, és abban az értelemben nem váratlan a döntés, hogy Európában mindenki már hónapokkal ezelőtt végiggondolta mindkét forgatókönyvet, a britek maradását és kilépését is – mondta a reggeli rádiós interjúban Orbán Viktor miniszterelnök a Brexit-népszavazás eredményéről.
Közölte, hogy ugyanakkor elemezni kell, milyen ügyek voltak meghatározóak ebben a vitában. Szerinte a népvándorlás kérdése volt a meghatározó, és amit ma biztosan mondhatunk: Brüsszelnek meg kell hallania az emberek hangját – fogalmazott a miniszterelnök. Meghatározó volt a britek véleményének formálásában, hogyan tudják megvédeni magukat a migránsokkal szemben – tette hozzá.
Orbán: Elsősorban a népvándorlás miatt döntöttek a britek a Brexit mellettArra a kérdésre, hogy lesz-e személyi következménye a népszavazásnak, vagyis távoznia kell-e David Cameron konzervatív miniszterelnöknek, Orbán Viktor közölte: ez a britek dolga. Az Angliában dolgozó magyarok sorsáról sem kívánt beszélni, úgy vélte, hosszabb jogi folyamat jön, erről sem érdemes még bővebbet mondani.
A briteknek nem kell az EU - a Brexit-népszavazás percről percreOrbán Viktor az itthon készülő, a bevándorlási kvótával kapcsolatos népszavazással kapcsolatban azt mondta a műsorban: minden nemzetnek meg kell védenie a saját külső határait, főleg, ha az az EU egyik külső határa – utalt Magyarországra. Itthon lesz kampány, és értelmes, higgadt vitára lesz lehetőség – ígérte.
A népszavazás elől elhárult az akadály, szerinte a balliberális oldal meg akarta fúrni a referendumot, de ez nem sikerült, „mégiscsak a 21. században élünk”. A magyar demokrácia erős, a nép eldönti, mit akar – fogalmazott.
A miniszterelnök ismét azt hangoztatta, hogy az EU a népvándorlást és a migrációt kiváltó okokat nem szüntette meg, a Schengen 2.0-áról szóló javaslatáról sem hoztak még döntést. Utóbbi lényege nagyjából az lenne, hogy az unión kívüli területen kellene összegyűjteni minden migránst, és a határoknál meg kell állítani a bevándorlást – emlékeztetett. Hozzátette, hogy „vannak résen az uniós határvédelmen, de ezek a rések nem Magyarországon vannak”.
Spéderről: nincs itt semmilyen bizalmi kérdés
Az interjúban megkérdezték Orbántól, miért ingott meg a bizalma Spéder Zoltán üzletemberben. Semmilyen bizalmi kérdésről nincs szó – válaszolta. Szerinte a miniszterelnöknek nem az a dolga, hogy személyes és személyi kérdésekkel foglalkozzon, hacsak nem tartoznak azok a hatáskörébe.
Így lett kegyvesztett Simicska Lajos után Spéder Zoltán isMeglátása szerint a Spéder Zoltán tulajdonában álló FHB Bank és a takarékszövetkezetek érintő konfliktus, amelyet sokan bankárháborúként emlegetnek, valamint a takarékszövetkezetek újjászervezése két külön ügy.
A takarékszövetkezeti rendszer tulajdonosai nem bankárok, hanem egyszerű polgárok, ezért is kezelte ezt az ügyet mindig is kiemelten a kormány. Ő nem tulajdonos – vetette közbe. A rendszerben voltak problémák, például több szövetkezetet be kellett zárni, ezért lépett közbe a kormány. Az újjászervezésbe 130-140 milliárd forintot tettek bele a költségvetésből, a folyamat koncepciójának megalkotása nagy munka volt – magyarázta.
Szerinte eközben egy másik szál, köztük az FHB ügye ráépült a takarékszövetkezetek ügyére, ezért egyeztetett Demján Sándorral. Ezen ügyek tisztázása szabályos, rendőrségi eljárással zajlik – jegyezte meg.
Orbán lefejezi a takarékszövetkezeti integrációt?Portikról: bűnözőkkel nem foglalkozom
Szóba került a pénteki 180 percben Portik Tamás minapi bírósági vallomása is, amelyben a más ügyben börtönbüntetését töltő vállalkozó azt állította, hogy korábban tízmillió forintnak megfelelő összegű eurót adott át Rogán Antalnak bizonyos belvárosi ingatlanok ügyében.
Portik: Árpiék felvezettek egy üzletet, amit a Tóni intéz majdA műsorvezető arra volt kíváncsi, Orbán Viktor megkérdezte-e Rogán Antalt arról, amit Portik állított a bíróságon. Természetesen nem – válaszolta a kormányfő, aki ezt azzal indokolta, hogy bűnözőkkel nem foglalkozik.
Felvetették neki, hogy a fideszes Révész Máriusz szerint Rogán hitelessége érdekében mégis vizsgálni kellene Portik állításait. Magyarország miniszterelnökeként nem vagyok hajlandó egy elítélt bűnözővel foglalkozni – válaszolta ismét Orbán Viktor.
Arra a megismételt kérdésre pedig, hogy akkor lezárta-e ezt az ügyet, annyit mondott: „ki se nyitottam”.
És végül foci
A magyaroknak van tehetségük a sporthoz, a kormánynak nemzeti ügyként kezelnie a sportot, nem szabad hagyni, hogy pártpolitikává váljon – mondta az interjú végén a miniszterelnök, aki elismerését fejezte ki a magyar válogatottnak a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon nyújtott teljesítményéért.
Közölte, hogy ott lesz vasárnap Toulouse-ban, ahol Magyarország Belgiummal játssza nyolcaddöntős mérkőzését. „Azok között a magyarok között leszek, akik megpróbálják befújni a labdát a kapuba” – fogalmazott.