Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Már több mint egy hete Magyarországon van az alvilág pénztárosának is nevezett, korábban csalás miatt körözött Lakatos András – értesült a Pesti Srácok.
A magyar hatóságok augusztus 6-án hazaszállították a korábban csalás miatt körözött, Brazíliában tavaly áprilisban elfogott Lakatos Andrást – erősítette meg a Pesti Srácok szerint Nyári Béla, az alvilág pénztárosának is nevezett férfi ügyvédje.
A védő a portálnak azt mondta, hogy Lakatost a magyar szervek hazaszállítását követően őrizetbe vették, majd a Debreceni Járásbíróság harminc napra elrendelte az előzetes letartóztatását.
A férfit a magyar hatóságok több alvilági leszámolás ügyében is meg fogják hallgatni, így könnyen elképzelhető, hogy több folyamatban lévő nyomozás is új lendületet kaphat, illetve lehetséges, hogy újabb emberölések aktáját fogja leporolni a Nemzeti Nyomozó Iroda – tette hozzá a beszámoló.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.