Orbánnak és Balognak írt levélben áll ki a CEU mellett az ELTE médiaszak

Levélben emlékezteti a tanszék a miniszterelnököt és az Emmi-minisztert arra, hogy a CEU képzései akkreditáltak, működése minden jelenleg hatályos magyar törvénynek megfelel.

  • hvg.hu hvg.hu
Orbánnak és Balognak írt levélben áll ki a CEU mellett az ELTE médiaszak

Orbán Viktor miniszterelnöknek és Balog Zoltán Emmi-miniszternek küldött levelében állnak ki a CEU mellett az ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének munkatársai – írja a 444.hu, amely szerint a levélben bírálják a CEU működését ellehetetlenítő törvénymódosítási javaslatot, egyben emlékeztetik a kormányt, hogy egyrészt a CEU képzései akkreditáltak, működése minden jelenleg hatályos magyar törvénynek megfelel. (Ennek ellenkezőjét próbálta elhitetni a kormányfő a ma reggeli rádiós interjújában is.)

A levélben megemlítik azt is, hogy a CEU az az egyetem, aminek több tanszéke is a legjobb 50 közé került a világon a mérvadó felsőoktatási rangsorok alapján. (A CEU tekintélyes nemzetközi eredményeiről ebben a cikkben számoltunk be.) Hozzáteszik, hogy a CEU sikeres pályázatainak hála Magyarország kapja a legtöbb pénzt az Európai Kutatási Tanács ösztöndíjaiból egész Közép-Kelet-Európában. Az oktatók azt kérik a kormánytól, hogy vonják vissza a CEU ellehetetlenítését célzó törvényjavaslatot, az ugyanis komoly károlkat okozhat Magyarország nemzetközi tudományos hírnevének és az európai partnereivel és az Egyesült Államokkal való kapcsolatának is.

A címlapképen György Péter, a médiatanszék vezetője.

A CEU bemenekülhet a Közep-európai Egyetem mögé, de azzal bukik mindent

A kormány arra hivatkozik, hogy az egész csak a rutinszerű ötéves ellenőrzés következménye, de kiderült, ez volt az első ilyen.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.