Döntött a Kúria: Tarsoly Csabának nem kell visszamennie a börtönbe

Lesöpörte az ügyész fellebbezését a Kúria, így házi őrizetben maradhat az egykori Quaestor-vezér, Tarsoly Csaba – tudta meg a hvg.hu.

Döntött a Kúria: Tarsoly Csabának nem kell visszamennie a börtönbe

Áprilisban írtuk meg, hogy két év előzetes eltartóztatás után a Fővárosi Ítélőtábla kiengedte a Quaestor-csoport korábbi tulajdonos-vezetőjét. Tarsoly Csaba így házi őrizetbe került, csakhogy a döntés ellen az ügyészség fellebbezett.

A Kúria döntésével jóváhagyta az előzetes letartóztatás megszüntetését, fenntartva a házi őrizetet. Az ügyészség azzal érvelt, hogy fennáll a bűnismétlés veszélye, ezért kellene továbbra is/újra börtönbe kerülnie a Quaestor-vezérnek. A bíróság ezzel nem értett egyet, hiszen Tarsoly cégei mind vég-, vagy felszámolás alatt állnak, így gyakorlatilag nincs is mivel „megismételnie” a bűncselekményeket.

A hvg.hu információját Papp Gábor, Tarsoly védője megerősítette.

A csalással és sikkasztással vádolt Quaestor-vezért a nyomozók 2015. március 26-án vették őrizetbe, több mint két héttel a brókercég 200 milliárd forintos kárt okozó bedőlése után. A Quaestor 250 milliárd forint kifizetetlen adósságot hagyott maga után, amiből 160 milliárd forintnyi szabálytalanul kibocsátott lakossági kötvény volt.

Tarsoly Csaba a bíróságon
Stiller Ákos

 

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.