Dercsényi Dávid
Dercsényi Dávid

Elképesztő videót közölt az N1 tévé, a Fidelitas nyári egyetemére beépült munkatársuk először egy 888.hu-s újságíró előadását hallgatta végig, majd egy történelmi jelentőségű csasztuska előadását is rögzítette – Sorossal, Junckerrel, Viktorral a szövegben. A fideszesség már a múlté.

Ma már nem elég fideszesnek lenni, orbánistának kell lenni – ez hangzik el az N1 tévé videójában. A tévé egyik munkatársa beépült a Fidelitas-féle nyári táborba, és ott meghallgatta a 888.hu újságírójának, Horváth József György előadását is. A felvételek szerint elhangzott, hogy a 888.hu-t azért hozták létre – az Alapjogokért Központhoz hasonlóan –, hogy megvédje a kormányt érő alantas és alaptalan támadásoktól. A lap munkatársa azt is elmondja, mit ért orbánizmus alatt: konzervativizmus, nemzeti oldal, előre, gyerünk a sportban is, mindenhol. A lap tehát nem fideszes, hanem orbánista.

A videó végén még elhangzik egy borközi állapotban előadott induló, a fidelitasosok a régi orosz klasszikus Katyusa című népdal dallamára egy egészen elképesztő szöveget adnak elő: Mi vagyunk a 68-as hippik/Nem bírjuk a sok hamis libsit./Szabadságot a Soros-bérencektől/Európa nem a Junckeré/Szabadságot a Soros-bérencektől/ Európa már a Viktoré!

Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gif-eket, videókat. 

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!