Október 23-a: péntektől négy napig nehezebb lesz Budapesten autózni

Az október 23-ai megemlékezések miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani a főváros több kerületében péntektől a hosszú hétvégén – közölte a rendőrség.

  • MTI MTI
Október 23-a: péntektől négy napig nehezebb lesz Budapesten autózni

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint az I., a II., az V., a VI., a VIII. és a XI. kerületben is több forgalmas útszakaszon megállási tilalmakra, lezárásokra kell készülni. Több helyen már pénteken életbe lépnek és akár kedd hajnalig is tarthatnak a korlátozások.

Megállási tilalom lesz a többi között a VI. kerületben az Andrássy úton és több környező utcában, a XI. kerületben a Műegyetem rakpart egy szakaszán, a II. kerületben a Bem József téren és a Bem rakparton, az I. kerületben pedig a Várkert rakparton, a Döbrentei téren, a Lánchíd utcában és a Fő utcában is.

Lezárásokra kell számítani péntek estétől kedd hajnalig a VI. kerületben, az Andrássy úton például az Oktogon és a Kodály körönd között, a Kodály körönd és a Hősök tere között, és több keresztutcában, köztük a Csengery utcában.

Már szombat estétől, majd vasárnap is lezárásra kell számítani a XI. kerületi Műegyetem rakparton, valamint a Bem rakparton és a Bem József téren is.

Emellett szakaszosan és időszakosan lezárják vasárnap délután este 6 óráig a Műegyetem rakpart–Szent Gellért rakpart–Döbrentei tér–Várkert rakpart–Ybl Miklós tér–Lánchíd utca–Clark Ádám tér–Fő utca–Jégverem utca–Bem felső rakpart–Bem József tér útvonalat.

Vasárnap és október 23-án, hétfőn a Kossuth tér környékén is lesznek korlátozások. Tilos lesz megállni például az Alkotmány utcában, a Balassi Bálint utcában, a Markó utcában, a Szalay utcában, a Széchenyi téren, továbbá a Széchenyi felső rakpart és a pesti alsó rakpart egy szakaszán is.

Hétfő délutántól várhatóan este tíz óráig lezárják a VIII. kerületi Bródy Sándor utcát is a Szentkirályi utca és a Puskin utca között. Emellett hétfő délután szakaszosan és időszakosan lezárják a VIII. kerületben a Corvin köz–József körút–Baross utca–Szentkirályi utca–Bródy Sándor utca útvonalat.

A BRFK arra kéri a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy az ünnepi hétvégére vonatkozó, megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek a fővárosban – olvasható a rendőrségi közleményben.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.