A Samsung idei legnagyobb durranásai: új telefonok és órák is jöttek, figyelemreméltóan vékony lett a Fold7
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
Kovács Zoltán azt mondta, a Freedom House módszertana, eljárása politikailag motivált.
A kormányszóvivő szerint politikailag motivált és elfogult a Soros Györgyhöz köthető Freedom House amerikai központú emberi jogi szervezet legfrissebb jelentése.
Kovács Zoltán a szervezet a politikai jogok és a szabadságjogok állapotával kapcsolatos jelentéséről kedden az MTI-nek azt mondta, ismerve a szervezet finanszírozási hátterét, teljesen nyilvánvaló, hogy egy újabb Soros-szervezet intézett nyílt támadást Magyarország ellen.
A szóvivő azt mondta, a Freedom House módszertana, eljárása politikailag motivált.
Az értékelés is politikai, az Soros Györgyhöz, illetve azokhoz a liberális körökhöz kötődik, amelyekkel ideológiai és politikai értelemben vitában áll Magyarország – tette hozzá.
Kovács Zoltán problémásnak nevezte, hogy a szervezet jelentéseiben nem köszöntek vissza azok a nyilvánvaló jogsértések, amelyek 2006. október 23-án történtek, amikor a jogállamiságot lábbal tiporták. (Ez egyébként nem igaz: a Freedom House akkori országjelentésében elolvashatók.)
Hangsúlyozta, az az alapvető probléma a Freedom House nevű szervezettel, hogy az egy Soros-szervezet, elfogult, és politikai érdekből és motivációból támadja az országot.
A Freedom House a napokban hozta a nyilvánosságra Freedom in the World című jelentését. A szervezet honlapján található elemzés szerint Magyarország a szabad országok közé tartozik, az elérhető száz pontból 72 kapott, ezzel az uniós tagállamok közül a legkevesebb pontja van. Az emberi jogi szervezet aggodalmát is megfogalmazta, mert szerinte a civil szervezetek és az ellenzék növekvő megfélemlítése miatt az állampolgárok Magyarországon egyre inkább tartanak attól, hogy politikai véleményüket megfogalmazzák.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Kvízjátékunk egyszerű: a négy megadott névből három a képzelet szüleménye, egy pedig valóban létezik. De vajon melyik?
A friss jelentés szerint ki kellett volna zárni az MNB-elnök fiának barátja, Somlai Bálint cégét.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Nemcsak kegyeleti célból, hanem a kíváncsiskodók miatti torlódások megelőzésére is.