szerző:
hvg.hu
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A hvg.hu közben megtalálta a semmiből felbukkant "másik" Erdei Sándort. A róla elérhető információkból úgy tűnik, egyedül a választók megzavarására alkalmas névegyezőség volt a szempont az indulásánál, Miskolchoz, pláne az adott önkormányzati körzethez semmi köze.

Nyékládházán él és Tiszaújvárosban dolgozik, vagyis nem sok köze van Miskolchoz annak a semmiből felbukkant Erdei Sándornak, aki egyszer csak nyilvántartásba vételét kérte a júliusi 15-i időközi választásra a helyi választási bizottságnál. (Miskolc 12. számú önkormányzati körzetében azért tartanak választást, mert a fideszes Hubay Györgyöt április 8-án parlamenti képviselővé választották.)

A magát függetlenként regisztráltató jelölt indulása, ahogy arról beszámoltunk, annak fényében – mondjuk úgy – különös, hogy hetek óta tudható, az ellenzéki pártok a Hódmezővásárhelyen bevált taktikát alkalmazva az MSZP-től a Jobbikon, DK-n, LMP-n át a Momentumig egyetlen jelölt mögé álltak be, akit történetesen Erdei Sándornak hívnak.  

A Rokker Zsolttiként ismert, tősgyökeres miskolci humoristának jó esélye lehet(ne) a Fidesz jelöltjével, Nagy Ákossal szemben, ezt bizonyára a kormánypártok környékén is észlelték: más észszerű magyarázata legalábbis nem nagyon lehet, hogy épp egy ugyanilyen nevű másik jelölt induljon el egy amúgy csak szimbolikájában (ellenzéki összefogás vs Fidesz) jelentős időközi önkormányzati választáson.

Bár Miskolcon nem ez lenne az első példa az azonos nevű jelöltek versenyére (négy éve az MSZP-s Varga Lászlóra indult rá egy másik, ismeretlen Varga László, aki végül visszalépett), a módszer kicsit hasonlít a vasárnapi boltzárral kapcsolatos népszavazás esetére is, ahol a konkurens kérdést benyújtó, magánszemélynek tűnő Erdősi Lászlónéról azért kiderült, hogy több szálon kötődik a Fideszhez, illetve egyes vezetőihez.

©

A zavarkeltést növelendő a múlt héten még csak kétszereplősnek tűnő voksolás indulói között hétfőn felbukkant egy Molnár Zsolt nevű is – gyaníthatóan nem másért, mint, hogy „félrevigye”, hatástalanítsa azok szavazatait, akik a Rokker Zsoltti művésznévből kiindulva Zsolt nevű jelöltet keresnének a szavazólapon.

Hogy biztosra menjen, az „igazi” Erdei Sándorban ez utóbbi miatt felvetődött egyébként az is, hogy egy hivatalos névváltoztatással felvegye a művésznevében szereplő Zsolt nevet is, és a könnyebb azonosítása érdekében Erdei Sándor Zsoltként induljon, ezt azonban időközben elvetette, mert – mint a hvg.hu-nak elmondta – a névváltoztatás ügyintézési határideje 60 nap lett volna, vagyis lehet, hogy csak addigra kapta volna meg az új nevét és papírjait, mire már le is zajlott a választás. Mellesleg még az sem biztos, hogy a helyi választási bizottság hozzájárult volna egy már jogerősen nyilvántartásba vett jelölt adatainak megváltoztatásához.

Unortodox módszerre unortodox válasz

A választási törvény négy évvel ezelőtti módosítása szerint, ha két azonos nevű jelölt van a szavazólapon, akkor a születési évszámuk alapján kell megkülönböztetni őket, így „Erdei „Rokker Zsoltti” Sándor új stratégiája az lesz, hogy születési évszámával együtt szerepelteti majd a nevét a plakátokon és minden egyéb kampánymegjelenésben. Vagyis így: 

„Erdei Sándor 1976”

A humorista számára egyébként szintén hétfőn, a választási bizottságnak a jelöltek szavazólapon szereplő sorrendjéről szóló határozatából derült ki, hogy azonos nevű rivális(oka)t kapott, állítása szerint a „másik” Erdei Sándor sem plakátjával, sem aláírásgyűjtő standjaival, sem aktivistáival nem találkozott (ha ez így marad, kérdés, hogyan képzeli valaki, hogy zéró kampánnyal, ismeretlenül legyen képviselő). Az ellenzék közös jelöltje az aljasság és a tisztességtelenség egyik iskolapéldájának tartja a jelenséget, de ügyvédje, Mokray Mihály a hvg.hu-nak azt mondta, az eset szerinte a joggal való visszaélés fogalmát is kimeríti.

A másodikként nyilvántartásba vett Erdei Sándor eléréséhez hétfőn a helyi választási bizottság segítségét kértük, mert relatív gyakori neve miatt, és mert az indulását jóváhagyó határozatból a születési évén kívül semmilyen más adata nem derül ki, nem tűnt egyszerűnek megtalálni. A miskolci választási bizottság a személyes adatok védelmére hivatkozva azonban nem adta ki a jelölt elérhetőségét, és arra sem volt hajlandó, hogy legalább közvetíteni segítsen lapunk és a jelölt között.  

A Facebookon fellelhető, Miskolc környéki Erdei Sándorok közül több is szóba jött lehetségesként, az „igazit” végül is úgy találtuk meg, hogy az egyik „gyanús” profil adattartalmát tegnapról mára nagyon drasztikusan csökkentették, kizárólag néhány családi fotót hagytak meg belőle.

Ezen a nyomon végül – azóta szintén nem nyilvánosra állított – közös ismerősök segítségével sikerült azonosítani és megtalálni a Nyékládházán élő és Tiszaújvárosban dolgozó férfit, de egyelőre hiába hívtuk, hogy megkérdezzük indulásáról, nem vette fel a telefont. 

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Már csak ez hiányzott: szó szerint beleőrülhetünk a klímaváltozásba

Már csak ez hiányzott: szó szerint beleőrülhetünk a klímaváltozásba

Úgy várják a szállodások október 23-át, mint a karácsonyt

Úgy várják a szállodások október 23-át, mint a karácsonyt

Eszement kincsen ül Észak-Korea, miközben lakói éheznek

Eszement kincsen ül Észak-Korea, miközben lakói éheznek

A Momentum már a Monarchia sikertörténetét próbálja felidézni

A Momentum már a Monarchia sikertörténetét próbálja felidézni

Kövér László kizárta a parlamenti ülésről az LMP képviselőit

Kövér László kizárta a parlamenti ülésről az LMP képviselőit

Nem ment el a Fidesz, így nem jött létre a lakhatási válsággal foglalkozó bizottság

Nem ment el a Fidesz, így nem jött létre a lakhatási válsággal foglalkozó bizottság