Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Az új Nemzeti Alaptanterv tervezetét pár napon belül hozzák nyilvánosságra, néhány elemről már terjednek a hírek.
Hétpecsétes titokként őrzi az Emberi Erőforrások Minisztériuma az új Nemzeti Alaptanterv tervezetét, amelyről a hírek szerint Kásler Miklós miniszter a nemzeti tanévnyitón beszél majd pénteken, a vitára bocsátandó tervezet aznap kerülhet nyilvánosságra. Néhány elemet azonban megtudtunk belőle.
Információink szerint azt tervezik, hogy a hetedik-nyolcadik osztályban összevonják a biológiát, kémiát és fizikát természettudományok tantárgy néven. Ötödikben és hatodikban a diákok természetismeret tantárgyat tanulnak, ezt vinnék tovább. A szakképzésben az összevont természettudományos tárgyakat már korábban bevezették.
Úgy tudjuk, a kormány lemondott a 9. évfolyamos iskola bevezetéséről, ennek financiális és humánerőforrás okai vannak, 2-3 ezer pedagógus hiányzik. A 100 fő alatti kisiskolákat is górcső alá veszik, de itt egyelőre nem világosak a tervek. Évekkel ezelőtt futott egy olyan elképzelés, hogy a falusi kisiskolák felső évfolyamait összeterelik egy központi iskolába, csakhogy azon tervek szerint 9 évig tartott volna az általános iskola, az első hat évfolyamot mindenki a saját településén járhatta volna ki.
A tervek szerint az új Nemzeti Alaptanterv jövő szeptemberben lép életbe, bár szakemberek szerint csúszhat a bevezetése, mert az Emmi csak félkész tervet kapott. Az új NAT-hoz új tankönyvek is kellenek, a Népszava úgy tudja, kétféle tankönyvet akar bevezetni a kormány, egy állami és egy egyházi, keresztény szemléletűt.
Az ügyben megkerestük az Emberi Erőforrások Minisztériumát, válaszukkal a cikket frissítjük.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.