Orbán 30 éve próbálkozik azzal, hogy meghatározza saját rendszerét

Orbán 30 éve próbálkozik azzal, hogy meghatározza saját rendszerét

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
HVG

Évről évre kísérletet tesz Orbán Viktor arra, hogy ideológiai keretet adjon az alkotmányos jogállam lerombolásának. A Nyugat-ellenesség a magyar politika legrosszabb hagyományait követi. Erről ír a héten megjelent HVG hetilap.

„Nem tudok jobb definíciót adni, mint hogy az illiberális politikának az értelme, az nem más, mint a keresztény szabadság” – próbálkozott Orbán Viktor miniszterelnök tusnádfürdői beszédében újra kikeveredni abból a maga ásta gödörből, amelybe az illiberális kifejezés 2014-es használata miatt került az utóbbi években. Németh Zsolt például éppen a tusványosi tábor elé rögzített interjújában mondta a válaszonline.hu-nak, hogy „nem az antiliberalizmusról, hanem a posztliberalizmusról volt szó abban a beszédben”. Ez a megközelítés, úgy látszik, nem nyerte el Orbán tetszését, de azt valószínűleg ő is belátta, hogy nem a legszerencsésebb volt e terminológia megválasztása. Mint idei előadásában mondta: „Már csak azt a mondatot vagy szóösszetételt kéne megtalálnunk, amely az alapvetően negatívnak hangzó illiberális szónak megadja a pozitív értelmét.”

Tavaly még úgy gondolta, hogy a kereszténydemokrácia megfelelő helyettesítője lesz e kifejezésnek, s mint akkor szintén Tusnádfürdőn kijelentette: „A kereszténydemokrácia per definitionem nem liberális, ha úgy tetszik, illiberális.” Be kellett azonban látnia, hogy a kereszténydemokráciára még akkor sem tudja ráhúzni saját értelmezését, ha azt a „régi vágású” jelzővel illeti. Annak ugyanis, amire utalni próbált, jól kidolgozott eszmerendszere van, s a kereszténydemokrata politikusok egész Európában az alkotmányos jogállam, azaz a korlátozott demokrácia talaján állnak, semmi sincs távolabb tőlük, mint az illiberalizmus.

De nézzük, hogyan határozta meg saját rendszerét Orbán az elmúlt 30 évben.

Bővebben a friss HVG-ben.

©

Hozzászólások